Gazdasági országértékeléseket és 'országspecifikus' ajánlásokat ad ki az Európai Bizottság szerdán az európai uniós tagállamok számára. Egybehangzó magyar várakozások szerint a testület a magyar helyzetről a korábbinál pozitívabb képet fest, és jelentése alapot szolgáltat ahhoz, hogy az unió visszavonja azt a döntését, amelynek értelmében jövőre részlegesen felfüggesztenék az ország által számításba vehető kohéziós keretet. Az Európai Bizottság tavaly óta, a - magyar soros elnökség alatt - megújított eljárásrendű gazdaságpolitikai koordináció jegyében készít országra szabott, egyedi ajánlásokat, azzal a céllal, hogy az unió minél összehangoltabb választ tudjon adni a nemzetközi gazdasági válság kivezetéséből eredő problémákra, illetve a lehető leggyorsabb növekedést és legszélesebb körű munkahelyteremtést tudja elérni.
Magyarország számára külön jelentőséget ad a bizottsági értékelésnek, hogy annak alapján hozhatnak az uniós illetékesek újabb döntést az ország ellen túlzott államháztartási hiány miatt 2004 óta folyó eljárás keretében, beleértve a kohéziós források felfüggesztésének visszavonását. Magyar részről ebben a tekintetben óvatosan derűlátó a várakozás. Múlt héten Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy 'a legjobb reményekkel' tekint a következő hetekben esedékes uniós döntések és találkozók elé.
A bizottság ezúttal 12 tagállam (köztük Magyarország) esetében külön értékeli azt is, hogy fennáll-e a makrogazdasági egyensúlyhiány veszélye. Az újonnan létrehozott, úgynevezett egyensúlykockázati riasztási mechanizmus keretében Belgium, Bulgária, Ciprus, Dánia, Finnország, Franciaország, Magyarország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Szlovénia gazdaságát vizsgálták ebből a szempontból - tájékoztat a
köztévé.