2013. május 21. kedd
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
200:200
Orbán: válság helyett állandó adók kellenek
[Kormányzat] 2012.05.29 17:15

A válság- és átmeneti adókat kivezetik, a cégeket azonban bent kell tartani a közteherviselés rendszerében, akár állandó adók segítségével is – nyilatkozta rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint nem jöhet már olyan krízishullám, amit Magyarország át ne tudna vészelni.

A válságadók bevezetésekor arra számítottunk, hogy Brüsszel képes lesz Európa, s azon belül is az eurózóna válságának kezelésére; azt is tervbe vettük, hogy szükség esetén meghosszabbítjuk az adók rendszerben tartását – mondta az InfoRádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ugyanakkor az európai bürokraták nem fogadták el a válságadók költségvetési szintű kezelését – ezt a teljesítményszámok megállapításakor sem vették figyelembe, s emiatt lett magasabb a névleges hiány. A válságadókkal ennek ellenére sikerült leszorítani a deficitet – vélekedett Orbán.

A kormányfő megerősítette, az átmeneti és válságadókat ki kell vezetni, ám a cégek ezután más formában vesznek majd részt az arányos közteherviselésben: állandó adókat fizetnek majd, így biztosítva az ország működését. Orbán azt is hangsúlyozta, nem jöhet már olyan európai válsághullám, amit Magyarország sikeresen át ne vészelne.

OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kapcsolódó híreink:

Jövőre kikerülhetünk a túlzott deficit-eljárás alól
PSZÁF: nőttek a bankrendszer kockázatai
NGM: újabb lépés az adósságráta csökkentése felé
Kiválthatók a válságadók
A Bankszövetség szerint a kormány megszegi az egyezséget
Matolcsy bejelentett: adóváltozások jönnek
Kormányzat

A Sanofival is stratégiai...
Integrált közösségi szolgáltató tér...
A Magyar Pedagógus Kar létrehozása...
Parlament előtt a...
Szabó Erika államtitkár fogadta a...
Nemzetgazdaság

Júliustól jön a rezsicsökkentés...
A Stadlertől kapott 60 millió...
A repce lehet idén a nyerő
Kedveljük a magyar állampapírokat
Bolti lopástól tartanak az új...
EU

Az uniós bankfelügyeletről vitázik...
Bírálja a német külügy Orbán tankos...
Mi lettünk az EU fogyasztóvédelmi...
Bankmentésen dolgoznak az uniós...
Andor László: az ifjúsági garancia...
Első kézből

680 ezer embernek segített eddig a...
Őze Áron: 'gazdasági szempontból is...
Berki Erzsébet: Az álmairól senki...
Élénk kereslet, csúcsárak a BÁV...
Új kerékpárszállító-kocsikat...
Iránytű

A parlagfű elleni védekezést már...
Kiemelt program a pedagógiai...
Önkormányzatok professzionális...
Elérhető az új földforgalmi törvény...
A fővárosi önkormányzat közvetlen...
Életmód

A marihuána csökkenti a diabétesz...
A depresszió növeli a stroke...
Szamárköhögés: a baba életét is...
Zeneterápia segítheti a...
Klónozási technikával fejlesztettek...
Látókör

Tornádó Oklahomában: több mint...
Kivárás jellemzi a piacokat
Dohányboltok és diktatúrák a...
Válogatósak az informatikusok a...
Zsiráfborjú született az...
Fókuszban

Utcára viszik a szakrális zenét -...
„A pünkösd meghívás egy új...
Eőry Ajándok: Nem a gyógyszer,...
Meddőséget is okozhat a...
Júniusig maradnak a kordonok a...
Ajánló

Coco Rosie és Nomi Ruz a...
Rezsit csökkent a Hegyalja is
Negyedszerre is Ludovika Fesztivál...
Tiéd a porond! - Gyereknap a...
Európai Piknik és ingyenes...
Lapszemle

Világszínvonalú troli, következetlen EB és távoznának a szolgáltatók - Lapszemle


A Magyar Hírlap keddi írása szerint világszínvonalat képvisel a magyar építésű trolibusz. Egyes külföldi közműszolgáltatók tulajdonosai felkínálnák hazai érdekeltségeiket az államnak, ha sor kerül egy újabb rezsicsökkentésre – írja a Népszabadság. Következetlen módon használja az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás intézményét – elemzi a Magyar Nemzet az unió statisztikai hivatalának adatait.
Ajánló
  • Coco Rosie és Nomi Ruz a Világvelején, a Millenárisban
    Június 17-én, 20 órától lép fel a Coco Rosie, amerikai freak folk zenekar a Millenáris Teátrumban. A buli érdekessége, hogy az est vendége, az amerikai nu- disco és hip hop énekes, Nomi Ruz, egyenesen New-York-ból.
  • Rezsit csökkent a Hegyalja is
    A Hegyalja Fesztivál szervezői kész tervvel álltak elő a többnapos bulizás költségeinek csökkentésére, a fesztiválrezsi-csökkentő csomag a fesztiválozás alapvető költségeit, azaz az utazást, a belépést, és a szórakozást is tartalmazza. Félárú vonatjegy, sör tavalyi áron, kedvezményes hétvégi bérlet, Beregszász, Dunaszerdahely, Szabadka, Székelyudvarhely és Kecskemét állandó lakóinak ingyenes belépés, és még számos pénztárcabarát megoldás várja a Tokajba érkezőket június 25-30. között.
  • Negyedszerre is Ludovika Fesztivál Józsefvárosban
    Idén is megrendezik a magyar hadikultúra évszázadait bemutató Ludovika Fesztivált a józsefvárosi Orczy-parkban. Az érdeklődőket ejtőernyős ugrás, katonai közelharc- kézitusa valamint lovas és kutyás bemutatók várják színes gyermek- és családi programok mellett.
  • Tiéd a porond! - Gyereknap a Savoya Parkban
    A családoké lesz a főszerep a budapesti Savoya Park ingyenes gyereknapi rendezvényén május 25-én, szombaton 10 és 18 óra között. A bevásárlóközpontban cirkuszi bemutatók, artistaoktatás, kreatív öko-kézműves foglalkozások, arcfestés, vidámpark, Molnár Ferenc Caramel, az Alma és a Misztrál zenekarok koncertjei várják a látogatókat.
  • Európai Piknik és ingyenes gyermeknapi program a Füvészkertben  
    Európai Piknikre és egy különleges gyermeknapi programra várják az érdeklődő fiatalokat, gyermekes családokat május 26-án, vasárnap az ELTE Füvészkertben. A program és – a rendezvénynek köszönhetően – a Füvészkert látogatása a regisztrációt követően ezen a napon ingyenes.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.