A négy ősi elem, a föld, a víz, a tűz és a levegő kapcsolatában rejtőzik a kerámiakészítés varázsa, mondta el Dr. Berki Erzsébet keramikus művész, akivel az alkotás öröméről, és arról beszélgettünk, hogyan valósította meg gyermekkori álmait 30 év kihagyás után. Elárulta azt is, hogy - tudományos munkái mellett - hogyan használja az agy egy egészen más területét és kapcsolódik ki agyagból létrehozott, szebbnél szebb tárgyak készítésével.
Május 19-én, pünkösd vasárnapján ünnepli a keresztény világ a Szentlélek kiáradását. A Rádió Orient műsorában Gájer László, a római katolikus Szent István Bazilika káplánja beszélt a pünkösd ószövetségi és pogány eredetéről, jelentéséről és ezek megjelenéséről a keresztény ünnepben. A műsor meghívott előadója a Szentháromság harmadik személyéről, a pünkösd egyházi és modern kori szerepéről is megosztotta gondolatait a hallgatókkal.
A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire, így aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból, ami az emberi életet boldoggá, széppé, szabaddá teszi – fejtette ki szombaton Csíksomlyón Ternyák Csaba egri érsek, az idei pünkösdi búcsú főszónoka.
Varga Mihály szerint, ha az Európai Unió a szokásos gyakorlat szerint dönt a túlzott deficiteljárások jövőjéről, akkor Magyarországnak le kell kerülnie a szégyenpadról, ahová a korábbi kormányok ültették. A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a következő két hétben próbálják meggyőzni az EU-illetékeseket, hogy Magyarország idén és jövőre is képes 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt.
Biztos, hogy további 10 százalékkal csökken majd a gáz és az áram ára a lakosság számára, de vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy ennél is messzebbre menjünk, a 30 százalékra is megvan a rendszerben a fedezet – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Németh Lászlóné.
Dr. Erdei Árpád, ELTE ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék professzorának vezetésével megalakult a büntető eljárásjogi kodifikációs bizottság pénteken a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. A munkacsoport feladata a büntetőeljárási törvény kodifikálása lesz.
Környezetkímélő, bizonyos útszakaszokon zéró emissziós üzemmódban is közlekedő Mercedes-Benz Citaro G BlueTec-Hybrid autóbuszok érkeznek 2014 elején Kecskemétre. A 25 darab Mercedes hibridbusz egy időben történő beszerzése és forgalomba állítása egyedülálló a világon, ami jelentős részben uniós forrásból valósul meg. Az önerő alig öt százalék, így a városnak a buszok egyenként alig 8 millió forintjába kerülnek.
Három nagy- és öt közepes befogadóképességű kerékpárszállító-kocsit alakított ki, és állít forgalomba a vasúttársaság, hogy az évente több mint 360 ezer kerékpáros utasának javuló színvonalon biztosítsa az egyre népszerűbb szolgáltatását. A biciklisek igényei alapján kialakított járművekkel a Balaton mindkét partján kirándulva találkozhatnak az utazók.
Tervezetben már elkészült a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) ökogazdálkodási akcióterve, amelyet várhatóan június elején társadalmi vitára bocsátanak - mondta a VM parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Tóth Katalin pénteken a Hold utcai piacon járt, ahol a Kossuth tér átépítése miatt átmenetileg a biogazdálkodókat is felvonultató Vidék Mustrát is tartják.
Új, háromnapos, garantált programmal bővült a fővárosunkat bemutató vezetett túrák köre: ezúttal Liszt nyomdokain haladva mutatják be Budapest kulturális kincseit a zenerajongóknak. A projekt a kulturális turizmus új irányvonalát jelölheti ki. A Liszt-túra azokra a helyszínekre összpontosít, ahol a főváros és a zeneszerző-géniusz élete összefonódott
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak innovatívnak és professzionálisan magas színvonalúnak kell lennie - mondta Navracsics Tibor a most alakult testület ülése után tartott sajtótájékoztatón. Hosszabb távon akár új bíróságok létrehozása is szóba kerülhet annak érdekében, hogy a bírósági szakaszba lépő ügyekben minél gyorsabb megszülethessen az ítélet - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi működését az iskolarendőrség - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten. Pintér Sándor a most alakult Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nyomozók a tantestület tagjaként vesznek részt a nevelő munkában.
Ismét megszervezik a HAY Fesztivál elnevezésű gondolkodásra és párbeszédre buzdító rendezvényt május 17-21. között. Az eseményre neves spanyol, brit, amerikai és magyar művészek, tudósok fogadták el a meghívást, többek közt Nicole Krauss írónő, George Szirtes költő és műfordító, valamint Marcus du Sautoy matematikus, aki szerint a tudomány és a művészet nyelve eredményes tud lenni ott is, ahol a mindennapi, esetleg átpolitizált nyelv eredménytelen.
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság idén ismét növekvő pályára állhat. A miniszterelnök ma reggel a Magyar Rádióban azt mondta, néhány hónapos csúszással ugyan, de minden a terveik szerint alakul. A következő időszak feladatai között megemlítette a háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását.
A kormányfő visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton. Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek – mondta. Nem politikai szempontok, hanem a pályázatok minősége alapján születtek döntések - hangsúlyozta. Orbán szerint ha politikai alapon döntöttek volna, egy baloldali pályázó sem nyerhetne.
A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A nagy kereskedelmi áruházláncok a törvényi szigor ellenére is megtalálják a módját, hogy különböző jogcímeken többletbevételre tegyenek szert beszállítóiktól - írja a Magyar Nemzet. Megnyílt az Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom közötti határátkelőhely - számol be a Magyar Hírlap. Rendszeresen túllépik a Budapesti Corvinus Egyetem egyébként önállóan gazdálkodó szervezeti egységei és alegységei a rendelkezésükre bocsátott költségvetést - olvasható a Magyar Nemzetben.
Ajánló
Negyedszerre is Ludovika Fesztivál Józsefvárosban Idén is megrendezik a magyar hadikultúra évszázadait bemutató Ludovika Fesztivált a józsefvárosi Orczy-parkban. Az érdeklődőket ejtőernyős ugrás, katonai közelharc- kézitusa valamint lovas és kutyás bemutatók várják színes gyermek- és családi programok mellett.
Tiéd a porond! - Gyereknap a Savoya Parkban A családoké lesz a főszerep a budapesti Savoya Park ingyenes gyereknapi rendezvényén május 25-én, szombaton 10 és 18 óra között. A bevásárlóközpontban cirkuszi bemutatók, artistaoktatás, kreatív öko-kézműves foglalkozások, arcfestés, vidámpark, Molnár Ferenc Caramel, az Alma és a Misztrál zenekarok koncertjei várják a látogatókat.
Európai Piknik és ingyenes gyermeknapi program a Füvészkertben
Európai Piknikre és egy különleges gyermeknapi programra várják az érdeklődő fiatalokat, gyermekes családokat május 26-án, vasárnap az ELTE Füvészkertben. A program és – a rendezvénynek köszönhetően – a Füvészkert látogatása a regisztrációt követően ezen a napon ingyenes.
Veterán autóritkaságok a budapesti Széchenyi téren Igazi csemegére számíthatnak a veteránautók rajongói: immár nyolcadik alkalommal látogat Budapestre a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra, melynek mintegy 90 autóból álló mezőnye 2013. július 6-án, szombaton érkezik Budapestre.
Pünkösdi királyt választanak a Sóstói Múzeumfaluban Pünkösdi királyt választanak a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Sóstói Múzeumfaluban május 20-án, az ünnep második napján, és természetesen lesz királynéjárás is, csakúgy, mint az egykor jellemző volt a falvakban.