A kínai miniszterelnök, Wen Jiabao egyértelműen letette a voksát a növekedéspárti politika mellett követve francia kollegáját. Egy vasárnapi rádióinterjúban elmondta, hogy Peking nyitva hagyja az ajtót a további monetáris és fiskális politikai lazítások előtt. Hangsúlyozta, hogy jelen környezetben nem alkalmazható a kivárás politikája. Szavai egyértelműen arra utalnak, hogy a döntéshozók a gazdaság gyengülésének jeleit vélik felfedezni a rendszerben.
A hétvége legfontosabb eseménye a G-8-as csúcs volt, ahol a világ fejlett, vezető országainak a képviselői az öreg kontinensen kialakult súlyosbodó válság enyhítésére kerestek megoldást. Célul tűzték ki Görögország eurozónában tartását, a gazdasági növekedés fenntartását, s amennyiben szükséges, a deficitcélok háttérbe szorítását.
Meredek hét közbeni esés után a hét végére valamelyest ismét talpra állt az arany árfolyama. A biztonsági menedékként megtépázott nimbuszú nemesfém egyrészt a technikai indikátoroknak köszönhetően pattant vissza ismét, mint ahogy a korábbi esése is részben ezzel magyarázható. Másrész az Egyesült Államokból érkező rossz makróadatok teremtettek kedvező hangulatot a visszaemelkedéshez – írja az aranypiac.hu.
Chicagoban a NATO országok, köztük az Orbán Viktor vezette magyar küldöttség erősen zsebbevágó ügyekre összpontosít. A vendéglátó Obama elnök egyetértést akar abban, hogy 2014 végéig kivonják Afganisztánból a 130 000 NATO katonát. A gondolat másik fele viszont, hogy utána a tagállamoknak kellene évi kb.4 milliárd dollárral támogatniuk az afgán erőket. Az amerikai törekvés sajátos jellemzője, hogy Obama elnök idén választásra készül és 2014 neki akkor lesz feladat, ha nyer.
A Facebook első tőzsdei kereskedési napjától jóval többet vártak szakértők és nem szakértők egyaránt. A 38 dolláros bevezetési árhoz képest alig pár centtel magasabban, 38 dollár 23 centen zárt a részvény.
A NATO-csúcs után sem érzi az átlagember azt, hogy az afganisztáni helyzetet hogyan lehet majd észak-atlanti mércével mérve kezelhető állapotba terelni. Azt tudjuk például, hogy 2015 elejére szinte valamennyi ott állomásozó külföldi katonai erő elhagyja az országot, de a jelenlegi afgán vezetés a több milliárd dolláros éves költségvetési keret ellenére nem nagyon látszik állóképesnek.
Jelentősen visszaesett azokon a repülési útvonalakon a forgalom, amelyeken eddig a Malév repült, illetve a kétoldalú légügyi egyezmények értelmében itteni szolgáltatóként csak az egykori légitársaság repülhetett. Ezek Unión kívüli célállomások. Ez az állapot egy ideig még változatlan marad, ugyanis az útvonalakat csak abban az esetben veheti át új légitársaság, ha a Malév engedélyeinek visszavonása jogerőssé válik - írja a Magyar Hírlap.
Az európai „adósságcsapda” továbbra is Damoklész kardjaként lebeg Görögország, Spanyolország, Portugália feje felett. A költségvetési lyukak befoltozását hívatott megszorító csomagok (adóemelések, strukturális átalakítások) a növekedési pályák visszafogását eredményezik.
Hatan vesztették életüket Észak-Olaszországban a vasárnap hajnali földrengés során: a Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földmozgásban több épület összedőlt, a rengéseket Ausztriában is érezték.
A történet ugyanis nem elsősorban Görögországról szól; a pánik mögött nagyrészt az a félelem áll, hogy egy esetleges nem rendezett görög euró kilépés azonnali láncreakciót indít el az európai periférián, és maga alá temeti a többi gazdaságot is. A legveszélyeztetettebb helyzetben Spanyolország van – vagy legalábbis a piacok Spanyolországot tekintik a leggyengébb láncszemnek - és ez a piaci folyamatokon is megmutatkozott.
A hungarikumok köré szerveződik a Múzeumok Majálisa, amelyet május 19-én és 20-án tizenhetedik alkalommal rendeznek meg a Múzeumi Világnap alkalmából. Az eseményen idén is több mint 100 múzeum és közel 70 kézműves mester mutatkozik be a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben.
A politikai újságírás jövőjeként is aposztrofált adtvezérelt újságírásról rendeznek 2012. június 14-15. között konferenciát Bécsben. A résztvevő újságírók és médiaszakemberek többek között a BBC, a The Guardian, a Zeit Online és a Profil munkatársaitól tanulhatnak.
Az eurózóna jövője áll a középpontban a világ hét legfejlettebb gazdaságú országából és Oroszországból álló G8 csoport, valamint az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóján, amelyet péntek este a marylandi Camp Davidben nyitott meg hivatalosan Barack Obama amerikai elnök.
A szójabab az idei év egyik legjobban teljesítő nyersanyaga, év eleje óta már több mint 15 százalékot drágult. A mezőgazdasági termék drágulása elsősorban annak köszönhető, hogy a dél-amerikai szárazság miatt a helyi termés a becslések szerint 15 százalékkal csökkent, a növekvő kínai kereslet pedig évtizedek óta nem látott szintre apasztotta a készleteket.
A 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese, 'civilben' az [origo]hírportál egyik fotóriportere és meglepően szerény művészember, aki néha tank elől menekül, máskor bohócdoktorok munkáját dokumentálja. Hajdú D. András a kapcsolatteremtésről, a látottak feldolgozásáról beszélt a Rádió Orient műsorában - és arról is, hogy őszintén hinni kell a választott témában.
Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea. Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
2012.05.21 13:00 - 14:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] A 2012.05.17-i adás ismétlése
Vendég: Széles Ágnes szolgálatvezető, Ügyfélszolgálati Főosztály, Teve
u.-i Kormányablak. Téma: Amit a Kormányablakokról tudni kell 2011-2012.
2012.05.21 14:00 - 15:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése
Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs. Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
2012.05.21 15:00 - 16:00
[ Jogalkalmazási Show ] A 2012.05.15-i adás ismétlése
Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke Téma: A Hallgató kérdez-Mi válaszolunk! A közszolgálat területén felmerülő hallgatói jogi kérdések megválaszolása.
Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea. Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
2012.05.21 17:00 - 18:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése
Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs. Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
2012.05.21 18:00 - 19:00
[ Közigazgatási marketing ] A 2012.05.16-i adás ismétlése
Vendég: Dr. Takács András programvezető, Tokaj Hegyalja Programiroda. Vezető szakértők: Perlaky Papp József, PR stratéga, a BKF docense és Papp-Váry Árpád, marketing szakértő, a BKF Gazdasági és Turisztikai Kar dékánja, mindketten a Márkagyár vezető tanácsadói. Téma: Tokaj-Hegyalja márkázása
2012.05.21 19:00 - 20:00
[ Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság ] A 2012.05.18-i adás ismétlése
Vendégek: Michel Pinauldt a Francia Köztársaság Belügyminisztériumának prefektusa, a belügyminiszter szaktanácsadója és Dr. Virág Rudolf h. államtitkár. Téma: Kormányhivatalok szervezetfejlesztése.