Gazdaság
Magyarország határában a sertéspestis
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)/OPH Kép: Pixabay
2017. január 5.

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki Magyarországhoz közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön. A betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, nem gyógyítható. Hazánkban eddig még sohasem jelent meg a vírus ‒ közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

A közlemény szerint az ASP vírusát mutatták ki a napokban az ukrajnai Nagyszőlős területén. Ez az első eset, hogy Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az állományt (négy vaddisznót és hat malacot) felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették. A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik ‒ olvasható a tájékoztatásban.

Mint írják, hazánkban eddig még sohasem jelent meg az ASP vírusa. A betegség nem gyógyítható, a fertőzött állományokat fel kell számolni, ezért kulcsfontosságú a megelőzés. A NÉBIH mindent megtesz a behurcolás megakadályozásáért, azonban fontos az állattartók, a vadászok és a lakosság közreműködése is.

Lényeges például, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni ‒ figyelmeztet a NÉBIH. Hangsúlyozzák, ha valaki elhullott vaddisznó tetemet lát, értesítse a hatóságot a NÉBIH zöld számán (06-80/263-244), továbbá a sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, a házisertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, valamint a gazdák, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak.

Következő adásunk
Téma: Elektromos autókat kapott a Kormányhivatal, Kormányablakokban is intézhetőek az adóügyek – Tarnai Richárd
Ezt követő adásaink