Gazdaság
Elmarad a sertésboom?
vg.hu Kép: Pixabay
2017. február 14.

A sertésstratégia nélkül ma a hizlaldák és a húsüzemek zöme lehúzhatta volna a rolót – közölte Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára. Az ágazat fejlesztését célzó kormányzati koncepció 2012-es elfogadásakor a sertésállomány mennyiségi növekedése volt a cél, mivel 3 millió alá süllyedt a hízók és a kocák száma ‒ írja a Világgazdaság.

A kormányzati tervek arról szóltak, hogy 2017 végére megduplázódik az állomány. Ezt azonban nem sikerül elérni, a sertésállomány csupán néhány tízezerrel emelkedett a stratégia meghirdetése óta. Az élő sertés és a fél sertés áfájának 2014. eleji 5 százalékra mérséklése ugyan még hozott némi állománynövekedést, ennek döntő része azonban abból adódott, hogy fehéredett az ágazat.

Ezt az éppen csak elinduló növekedést törte meg a 2014-ben meghirdetett orosz embargó.

Ez közvetlenül csak minimálisan érintette a sertéságazatot, de a Nyugat-Európában beragadt hús rázúdult a magyar piacra, és a mélybe taszította a termelői árakat. Tavaly tavasszal például nagy mennyiségű spanyol sertéshús érkezett az országba. Méghozzá olyan áron, ami – ha nincs a 2016-os fogyasztói sertéshúsáfa-csökkentés – tönkretehette volna a sertésszektort – állítja a VHT titkára.

MTI

A forgalmi adó mérséklését a stratégia egyik hangsúlyos elemének tartó szakmai szervezet szerint a talpon maradáshoz szükség volt arra is, hogy minőségi szempontból is erősítsék a sertéshústermelést. A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyet 110 termelő kapta meg, akik megfeleltek a követelményeknek. Ezek a termelők 2 millió sertést hizlalnak évente. A KMS-címke használata három évre szól, és évi minimum egyszeri ellenőrzésre számíthat a tulajdonosa.

A külkereskedelmi adatokon is látszik, hogy elmaradt a sertésboom Magyarországon.

Tavaly november végéig az élősertés-kivitel 1, a húsexport pedig 3 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint ugyanakkor az élősertés-behozatal 8 százalékkal nőtt, a sertéshúsimport volumene pedig 18 százalékkal emelkedett. Ezzel Magyarország élő sertésből és sertéshúsból is nettó importőr volt a vizsgált periódusban ‒ olvasható a Világgazdaságban.

Következő adásunk
Téma: Elektromos autókat kapott a Kormányhivatal, Kormányablakokban is intézhetőek az adóügyek – Tarnai Richárd
Ezt követő adásaink