Közigazgatás
Hogyan lesz panelből penthouse a Ferencvárosban?
OPH Kép: OPH
2017. február 17.

Tervpályázatot írt ki a József Attila-lakótelep megújítására Budapest Főváros, IX. kerület Ferencváros Önkormányzata. A pályázat Ferencváros lakosságának harmadát érinti.

„Történelmi pillanat részesei vagyunk, hiszen tudomásunk szerint ez az első próbálkozás, hogy egy lakótelep jövőjéről, tudatosan, tervpályázat kiírásával gondolkodunk" – hangsúlyozta Bácskai János polgármester a József Attila-lakótelep településrendezési és építészeti tervpályázat kiírását ismertető sajtótájékoztatón pénteken Ferencvárosban, a József Attila-lakótelepi Közösségi házban.

A pályázat célja, hogy feltárja a tervezési terület megújítási lehetőségeit, és az annak alapján elkészítendő új kerületi építési szabályzat hosszútávon biztosítsa a tervezési terület jövőjének fenntartható megújítását, illetve az épületállomány típuslakóházainak és pavilonjainak esztétikus megújításának mintaterveit bemutassa, amelynek alapján elindulhat az egyedi létesítmények tervezése.

A polgármester úgy véli,

az elmúlt 50 év tapasztalati megadják a támpontot, hogy mit kell csinálni az elkövetkező 50 évben.

Ferencváros
Forrás: OPH

A tervpályázatban Ferencváros Önkormányzata megoldást vár a lakótelep közösségi központjának kialakítására. Egy ilyen agóra az itt élők lakóhelyük iránt érzett kötődését erősítené – mutatott rá a polgármester.

További probléma az Üllői út zajvédelme és a parkolás. A lakótelep építésekor a lakásszámokhoz képest kevesebb parkolóhelyet alakítottak ki, az eltelt időszakban megszaporodó kocsiszám a helyzetet tovább rontotta. Mint Bácskai János elmondta, a reggeli és esti csúcsidőben több ezer autó halad át a lakótelepen, ugyanakkor 100 gépjárműre 75 parkolóhely jut.

A négyszintes házak nem rendelkeznek lifttel. Emellett a műszakilag elöregedő épületek energetikai korszerűsítése a társasházak jogos igénye, amelynek költségeit a lapostetők ráépítési lehetősége fedezi.

Szűcs Balázs, Ferencváros főépítésze kiemelte, kutatások szerint a József Attila-lakótelep a főváros legszeretettebb lakókörnyezete. A cél pedig ennek még szerethetőbbé tétele. Idén 60 éve, hogy a lakótelep első épületének építkezése elindult. Az első épületek skandináv jellegű alaprajzi modell szerint készültek, jellemzően korszerű lakásalaprajzokkal, ugyanakkor hátrányuk, hogy kisebb családokra tervezték, a mai családmodellnek pedig szűkösek.

A szocializmus éveiben Magyarországon 800 ezer lakótelepi lakás épült, ebből 8 ezer itt található a IX. kerületi József Attila lakótelepen. Ferencváros lakosságának pedig harmada él a József Attila-lakótelepen.

Kísérletet teszünk arra, hogy az itt élőknek egy 21. századi környezetet biztosítunk

– emelte ki a főépítész.

A tervpályázatra településtervezők és építészek jelentkezését várják hazánkból és határon túlról is, a kiírás angol és magyar nyelven is elérhető.

A pályaműveket 2017. május 23-ig lehet benyújtani, a bírálóbizottság döntése alapján Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata 2017. június 13-án hirdeti ki a nyertest.

Most adásban
Téma: Folyamatos változások – naprakész tájékoztatás – Dancs Norbert hivatalvezető, Székesfehérvári Járási Hivatal
Ezt követő adásaink