Életmód
Közel 900-an kapnak idén rezidensösztöndíjat
MTI Kép: Pixabay
2017. március 3.

Lezárult az idei rezidensösztöndíj-program, 2017-ben 890 szakorvosjelölt kap ösztöndíjat - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: a programra hárommilliárd forintot biztosít a költségvetés.

A rezidensösztöndíj 2011-es bevezetése a leghatékonyabb módja volt annak, hogy csökkenjen az orvoselvándorlás, hiszen hat évvel ezelőtt még több mint nyolcszázan, tavaly már csak 398-an kértek a hatóságtól külföldi munkavégzéshez igazolást - mondta az államtitkár.

Kitért arra, hogy nagyjából

ötezer rezidens dolgozik ma Magyarországon, ebből 3800-an kapnak ösztöndíjat.

A program bevezetése óta 8,2 milliárd forintot fordítottak az ösztöndíjprogramra.

Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese a részletekről elmondta, a tavalyi évhez hasonlóan idén is minden pályázó megkapja az ösztöndíjat, aki alkalmas pályázatot nyújtott be.

Jelezte, a most lezárult pályázatra kilencszáz orvostanhallgató jelentkezett, azonban tíz pályázatot nem tudtak elfogadni.

A nyertesek értesítése folyamatban van

- tette hozzá.

A korábbi évekhez hasonlóan több ösztöndíjformára lehetett pályázni idén is. Az általános szakorvosjelölteknek meghirdetett ösztöndíjra idén 686-an, a hiányszakmákra kiírt ösztöndíjra 175-en, a csecsemő és gyermekgyógyász ösztöndíjra ketten, az oxiológiai és sürgősségi terület ösztöndíjára öten, a klinikai szakgyógyszerészi ösztöndíjra pedig 21-en jelentkeztek.

Az ösztöndíj összegében sincs változás az előző évekhez képest, a szakorvosjelölti ösztöndíj havi nettó 100 ezer forint, a hiányszakmákra jelentkezők havi nettó 150 ezer, a csecsemő és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek, valamint az oxiológiai és sürgősségi területre jelentkezők ösztöndíja pedig 200-200 ezer forint havonta. A klinikai szakgyógyszerészi ösztöndíj havi nettó 100 ezer forintot jelent a szakorvosjelölteknek - ismertette Páva Hanna.

Most adásban
Téma: Lezárult az "Ottlik-kert" pályázat – Antal Nikolett
Ezt követő adásaink