Közigazgatás
Átadták a BISEL-program díjait
FM Kép: FM/Francz Ilona
2017. március 23.

A Földművelésügyi Minisztérium a Víz Világnapján szakmai nappal egybekötött díjátadót rendezett a „Víz, tiszta víz” címmel meghirdetett BISEL országos internetes verseny zárásaként a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Vajdahunyadvár-béli épületében.

A szakmai nappal egybekötött díjátadóra csak a 30 legjobban teljesítő csapat nyert meghívást. A szakmai programot Kriska György, az MTA ÖK Duna-kutató Intézetének tudományos főmunkatársa indította „Áramló vizek ökológiai állapotfelmérése” című előadásával.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a díjátadás előtti beszédében hangsúlyozta: a BISEL a vízminőség vizsgálatában egy olyan remek középiskolai oktatási módszer, amely gyors, egyszerű és nem igényel nagyobb beruházást, tehát rendkívül költséghatékony, ráadásul ökológiai állapotvizsgálata sokszínűen közelíti meg a természeti jelenségek ok-okozati viszonyait. A vizsgálatot végző tanulók így a tapasztalati tanulás keretében átfogó szemléletre tehetnek szert.

Fotó: FM/Francz Ilona

A BISEL tehát példaértékűen mutatja, hogy miként is valósulhatnak meg a Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló országgyűlési határozatban megfogalmazott pontok, mint a környezeti szemléletformálás és nevelés fokozottabb beépítése a közoktatásba és a középfokú szakképzésbe – mondta az államtitkár.

V. Németh Zsolt államtitkár és Román István agrárképzésért felelős helyettes államtitkár a program eredményhirdetése során minden jelenlévő csapat munkáját emléklappal jutalmazta. A három, a verseny egésze alatt legjobban teljesítő csapat oklevelet és tárgyjutalmat, a két legjobb alkotást beküldő csapat pedig oklevelet és különdíjat vehetett át.

Különdíjat érdemelt a Pécsi Református Kollégium Röfik és az Egri Dobó István Gimnáziumból a Mocsok Moszatok Molekuláris Masszája csapata. A versenyben való teljesítménye alapján harmadik helyezést érdemelt a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumból érkező Maradékok 2.0, második helyezett pedig a mátrafüredi FM ASZK Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégiumból Szakbarbárok csapata. A verseny első helyezettje a Mátyás Király Katolikus Általános Iskola (Hernádkak) Vízi tündérek csapata lett.

Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink