Belföld
Természetfilm fesztivált rendeznek Gödöllőn
Földművelésügyi Minisztérium Kép: pixabay.com
2017. május 19.

Május 26–28. között tartják a III. Nemzetközi Természetfilm Fesztivált Gödöllőn, valamint az Országos Természet- és Környezetvédelmi filmnapokat, ez utóbbit szerte az országban.



Május 26–28. között immár harmadik alkalommal rendezik meg Gödöllőn a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, mely mára az ország egyik legnagyobb természet- és környezetvédelmi rendezvénye lett – hangzott el az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Székelyhidi Tamás, az események egyik főszervezője ismertette a Fesztivál 2015-2016. évi eredményeit, majd elmondta, hogy a 2017. évi nevezések között már olyan nagy alkotók is szerepelnek, mint például David Attenborough, akinek a jelenléte egyértelmű elismerést jelent a fesztivál számára. A színvonalas, nemzetközileg is elismert alkotók filmjei mellett a szervező külön kiemelte a Kárpát-medencei filmszemle gazdagságát, és a magyar ajkú alkotók részvételét a filmszemléken.

A fesztivál szervezői két különleges eseményre hívták fel a figyelmet. A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával létrejövő Trash Art Magyarország kültéri szobor pályázat és kiállítás keretén belül a hazánkban működő művészeti iskolák és intézmények újrahasznosított anyagokból készítettek 2-2,5 méter magas szobraira, melyek témája az ember hatása a környezetre. A kiállítás célja, a társadalom figyelmének felhívása napjaink egyik legégetőbb természeti problémájára, a hulladékok keletkezésére és kezelésére. A szobrok először a gödöllői fesztiválon tekinthetők meg május 26-a és június 10-e között.

A rendezvény másik különlegessége a Varázslatos Magyarország elnevezésű szabadtéri fotókiállítás, mely hazánk nemzeti parkjainak szépségeit mutatja be, és amelynek évenkénti megvalósulását és országos bemutatását a szervezők megköszönték a Földművelésügyi Minisztériumnak.

A Fesztivál három napja alatt a fő vetítési helyszíneken, a Királyi Kastély Lovardájában és a gödöllői Alsóparkban egyaránt ingyenesen látogatható valamennyi program. Az Alsóparkban a Fesztivál szakmai partnerei számtalan változatos szórakoztató és ismeretterjesztő programmal várják a családokat és a látogatókat.

Akik pedig a gyermeknapi hosszú hétvégén nem tudnak Gödöllőre ellátogatni, azok számára a szervezők az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat ajánlották, melyek 19 magyarországi és 2 erdélyi városban kerülnek megrendezésre ugyancsak május 26–28. között. A partner városokban ingyenes filmvetítésekkel, kiállításokkal és szemléletformáló programokkal várják a helyi szervezők az érdeklődőket – tájékoztatta a jelenlévőket Ersók Nóra, a Fesztivál szervezője.

Most adásban
Téma: Helyi gazdaságélénkítés a repülőterek vonzáskörzetében – Hunyadi István városigazgató
Ezt követő adásaink