Kultúra
Nemzetiségi Ki mit tud a Gandhiban
ptigroup.hu Kép: ptigroup.hu
2017. május 31.

Jól sikerült a pécsi Gandhi iskola fenntartója által szervezett nemzetiségi Ki mit tud? vetélkedő. A versenysorozat döntőjének május 30-án a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola interaktív nagyterme adott otthont. Három kategóriában 15 produkció versengett a zsűri előtt, amelynek elnöke Oláh Gergő X-Faktor győztes énekes volt.

Zene, tánc, valamint vers- és prózamondás kategóriában mérték össze tudásukat azok a versenyzők, akik korábban a komlói, illetve a pécsi elődöntőből a fináléba jutottak a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. és annak Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központjának (NeRok) vetélkedőjén. A produkciók az egész délután folyamán egymást váltották a színpadon: nem csupán roma, de más nemzetiséghez tartozó fiatalok – egyéni indulók, valamint csoportok – is igyekeztek meggyőzni a zsűrit arról, hogy a kategóriájukban ezen a napon biztosan ők a legjobbak.

A lelkes közönség magas színvonalú előadásoknak tapsolhatott, így érthetően az ítészeknek (Oláh Gergő énekes; Déri Ildikó, a Gandhi iskola igazgatója; Mohay Ágoston az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala képviseletében; Hári József, Pécs Megyei Jogú Város Nemzetiségi Tanácsának Elnöke, nemzetiségi tanácsnok; valamint Dezső Gabriella, a NeRok szakmai vezetője) is nehéz dolga volt az értékeléskor. Tanácskozásuk végeztével - miután a rendezvény végén a házigazda iskola többszörös díjnyertes kultúrcsoportja, a Gandhi Hagyományőrző Együttes, továbbá Oláh Gergő is fellépett – az alábbi eredményt ismertették:

ptigroup.hu

Vers- és prózamondás kategóriában: 1. (megosztva): Gelencsér Balázs (a produkció címe: Der Riese und der Schneider; intézmény: Kenderföld-Somági Általános Iskola, Komló; felkészítő tanár: Sáfrán Éva) és Oláh Viktor (a produkció címe: A Nap és a Hold története; intézmény: Szalántai Általános Iskola; felkészítő tanár: Petrovics János); 2. Tolnai Liza (a produkció címe: Der hungrige Fuchs; intézmény: Kenderföld-Somági Általános Iskola, Komló; felkészítő tanár: Gáspár-Theisz Bettina).

Tánc kategóriában: 1. Komlói Fekete Láng Tánccsoport és a Chache Rom zenekar (a produkció címe: Élőzenés bemutató; felkészítő tanár: Orsós Ferenc); 2. Decsi Hagyományőrző Tánccsoport, Decsi „Kék ibolya” Tánccsoport (a produkció címe: Cigány táncok; felkészítő tanár: Burai Marianna); 3. Romatest hagyományőrző táncegyüttes és a Tékesi folklór cigányzenekar (a produkció címe: A cigányzene és a tánc öröme; felkészítő tanár: Budai Zoltán).

Zene kategóriában: 1. Gilvánfai Tanoda trió (a produkció címe: Cigányzene; felkészítő tanár: Orsós Edit). 2. Bátai Cigány Ifjúsági Tamburazenekar (a produkció címe: Bátai dallamok; felkészítő tanár: Balogh László); 3. Koch Valéria Általános Iskola kamarakórusa (a produkció címe: Német népdalcsokor; felkészítő tanár: Halmi Edit).

Különdíj: Orsós Patrik (a produkció címe: Cigány /roma/ énekek; intézmény: Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium; felkészítő tanár: Hír Szilvia).

Virág Bertalan, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója így összegezte a versenysorozatot:

Az volt a célunk, hogy bemutatkozási lehetőséget kínáljunk a Magyarországon élő nemzetiségek kultúrája iránt érdeklődő fiataloknak, és hogy éreztessük, hogy hatalmas értéket jelentenek a hagyományaik, amiket érdemes, sőt szükséges is ápolniuk és majdan maguknak is továbbörökíteniük.

Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült a nemzetiségi Ki mit tud?. Köszönjük mindenkinek, aki – akár szervezőként, akár versenyzőként, felkészítőként vagy nézőként – részt vett benne.

Kapcsolódó cikkek
Csütörtöktől játsszák a mozik a Brazilok című filmet

Humorosan dolgozza fel a cigány-magyar együttélésből származó konfliktusokat M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című vígjátéka.

Roma Kulturális Estet tartottak Brüsszelben

A magyar cigányság kultúrkincse európai kulturális erőforrás – mondta Langerné Victor Katalin.

Művészeti iskolává vált a Gandhi Gimnázium

Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye már nem csupán gimnáziumként és kollégiumként működik.

Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink