Közigazgatás
Kalandos időutazásra hív a gödöllői kastély
Gödöllői Királyi Kastély/OPH Kép: kiralyikastely.hu
2017. június 6.

Vajon miért nem talált nyugalomra Erzsébet királyné? Miért éppen az utazásban keresett menedéket? Kik kísérték és szervezték meg Sissi utazásait? Mivel és hogyan utaztak a 19. század második felében az emberek és a Habsburg-család tagjai? A június 9-én Utazik az udvar címmel nyiló időszaki kiállítás e kérdésekre keresi a válaszokat.

A Gödöllői Királyi Kastély közleménye kitér arra, hogy 150 éve, 1867. június 8-án koronázták magyar uralkodóvá Ferenc Józsefet és feleségét, Erzsébet királynét. A múltat felidézve idén június 9-11. között tartják meg Gödöllőn a Koronázi Hétvége elnevezésű rendezvényt. Az eseményre június 10-én 10.45-kor Nosztalgiavonat érkezik a budapesti Nyugati pályaudvarról, a királyi családdal majd 11 órától díszes koronázási menet indul a Királyi Várótól a kastélyig.

Ezen a napon kiderül, hogyan élt egykor a királyi család Gödöllőn. Az „Éld át a múltat!” – elnevezésű tárlatvezetésen az érdeklődők találkozhatnak Erzsébet királynéval, Ferenc Józseffel, a királyi gyermekekkel, láthatják, ahogy Andrássy Gyula gróf jelentést tesz a királynak, Erzsébet beszélget udvarhölgyével, Festetics Máriával avagy Mária Valéria főhercegnő készül az esti bálra, de az udvartartás több tagja is megmutatkozik hosszabb-rövidebb időre.

Mint írják,

a Szent Korona hivatalos másolata a királyi családdal együtt érkezik meg a kastélyba, azt szombaton a kastély dísztermében bárki megtekintheti.

Erzsébet királyné koronázási díszruhájának hiteles másolata - mely Erzsébet királyné eredeti méreteiben készült el - szintén ez alkalommal kerül bemutatásra, a ruha június 8-11. között megtekinthető a kastély dísztermében.

A koronázási szertartást felelevenítő hétvégén a családokat múzeumpedagógiai foglalkozás várja és interaktív mesejátékkal is kedveskednek a gyerekeknek. Június 10-én kora délután „Csipkerózsika” történetét mutatják be zenés táncjáték formájában, mesélő Kautzky Armand.

E hétvégén Királyi Parkkönyvtár, játszóház és mesesarok várja a kicsiket és nagyokat a Királydombi Pavilonnál.

Vasárnap délután különleges program keretében Maszkaland címmel vásári komédia szórakoztatja az egybegyűlteket, a Garabonciás Együttes mozgásszínházi előadását a díszudvaron tekinthetik meg az érdeklődők. Az esték lezárásaként Gödöllő város testvérvárosainak fúvós együttesei szórakoztatják a közönséget - áll a tájékoztatásban.

Kapcsolódó cikkek
Ünnepi programokkal készül a jubileumi évre a gödöllői kastély

Idén, a királyné születésének 180., s a koronázás 150. évfordulója alkalmából kiemelt különlegességekkel készülnek Gödöllőn.