Közigazgatás
Fogyasztóvédelmi ellenőrzések várhatóak a Balaton déli partján
OPH Kép: reuters.com
2017. június 17.

A nyári főszezonban a turisták elsődleges célpontja a Balaton, amelynek déli partját majdnem teljes egészében Somogy megye fedi le. Ennek következtében a Kaposvári Járási Hivatal - fogyasztóvédelmi, munkaügyi és munkavédelmi szempontok alapján – főként ezen a területen folytat vizsgálatokat – mondta el Brantmüller Zsoltné, a Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály főosztályvezetője a Rádió Orient műsorában.

Az idegenforgalmi egységek ellenőrzése kiemelten fontos a nyári főszezonban, hiszen a pihenni vágyók számára így biztosíthatóak a minőségi szolgáltatások. A szemlék elsődlegesen a vízparti nyaralóhelyeket, a strandokat, a fesztiválokat és a városközpontokban működő vendéglátóipari egységeket érintik, amelyeket fogyasztóvédelmi, munkaügyi és munkavédelmi szempontok alapján vizsgálnak végig - mondta el Brantmüller Zsoltné a Rádió Orient műsorában.

A hatósági vizsgálatok során a személyi taxiszolgáltatások és az általános kereskedelmi előírások kerülnek ellenőrzés alá. Előbbi esetében a szolgáltató két meghatározott helyen köteles táblázatot elhelyezni a gépjárműben a szolgáltatásokról, és azok díjazásáról. A taxaméter használata és a nyugta kiadása kötelező, ahogy a számla írása is kérés ellenében. A vendéglátóipari egységeknek kötelességük feltüntetni a nyitvatartási időt, közterületi értékesítés esetén a kereskedő nevét és székhelyét, a csomagolás árát, valamint elengedhetetlen a vendégkönyv kihelyezése és a nyugta kiadása, valamint ellenőrzik a mérőeszközök hitelességét, továbbá az elmúlt években jelentősebb kifogásolási arányt mutató csomagolóanyag belemérést, ital szűkmérést.

A főosztályvezető hangsúlyozta:

a megtévesztések száma a térfogatra értékesített termékek esetében a legmagasabbak. Ilyenkor téves tájékoztatással összefüggő jogsértésről van szó.

A munkaügyi ellenőrzések a kereskedelmi szektort és a vendéglátást érintik. A munkaügyi hatóság - a 2017. évi Országos Hatósági Ellenőrzési Terv alapján - június és júliusban hónapban akcióellenőrzéseket tart. Ezek során kiemelten vizsgálják az idénymunkásokat annak érdekében, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai érvényesüljenek. Ehhez kapcsolódóan nagy erőket fordítanak arra, hogy felderítsék a nyári idegenforgalmi szezonban a munkaszerződés, illetve az adóhatósági bejelentés nélkül dolgozókat. Ezen kívül a megfelelő bérezés mellett, főként a kiskorúak törvényes foglalkoztatása mellett lépnek fel.

A munkavédelmi hatóság szintén folyamatos vizsgálatokat tart. Ebben az esetben az ellenőrzés a munkavégzés személyi, tárgyi és szervezési feltételeinek biztosítására terjed ki. Az elmúlt években a rendkívüli időjárás következtében, idén kiemelt figyelmet kap a hőséggel és a hirtelen érkező viharokkal kapcsolatos kockázatok kérdése - zárta szavait a szakember.

Téma: A nyári főszezon kiemelt fogyasztóvédelmi, munkaügyi és munkavédelmi feladatai
Vendég: Brantmüller Zsoltné főosztályvezető, Kaposvári Járási Hivatal, Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály
A műsort vezeti: Kecskés Noémi
01:15 A szervezti átalakulás következményei
02:32 Kiemelt ellenőrzési szempontok
03:27 A hatósági vizsgálotok kiemelt helyszínei
06:15 Legjellemzőbb jogsértések
07:14 Munkaügyi ellenőrzések
10:01 Bejelentés nélküli foglalkoztatás
11:12 Munkavédelmi feladatok
15:04 Informálás
Most adásban
Téma: A Prokopp könyv – Prokopp László és Dobor Dezső szerzők