Külföld
Válságcsúcsot hív össze Brüsszel a szennyezett tojások miatt
MTI Kép: Pixabay
2017. augusztus 11.

Csúcstalálkozót hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt az érintett országok közötti vádaskodás elcsitítására és a helyzet rendezésének megvitatására - jelentette be pénteken Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos. Az ülést szeptember 26-ra hívják össze - közölte az EB egyik szóvivője.

A litván biztos azt mondta: Hollandiának, Belgiumnak és Németországnak fel kellene hagynia a kölcsönös vádaskodással, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. “Ez a vádaskodás nem vezet sehová, ezért szeretném, ha véget érne” – fogalmazott.

A legfontosabb feladatunk most a kialakult helyzet kezelése, valamint az információk gyűjtése és elemzése, hogy tanulhassunk a történtekből és javíthassunk a rendszeren a további bűncselekmények megelőzése érdekében”

– hangsúlyozta. Andriukaitis arról számolt be, hogy a héten egyeztetett az illetékes holland, belga és német miniszterekkel, és javaslatot tett egy csúcstalálkozóra az érintett országok minisztereinek és élelmiszerbiztonsági hatósági vezetőinek a részvételével. Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője közölte, hogy az ülést szeptember 26-ra hívják össze, de kiemelte, nincs szó “válságtanácskozásról”, főként a tapasztalatokat fogják megvitatni, illetve arról fognak egyeztetni, hogy miként lehetne javítani az uniós élelmiszerbiztonság-ellenőrzési rendszer hatékonyságát.

Péntek délutánig tizenöt uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.

A Fipronil rovarirtószert az állatgyógyászatban használják emberi fogyasztásra nem használt állatoknál (kutyák, macskák) vérszívó paraziták irtására. A szert egyelőre nem tudni milyen okból keverték be a hollandiai tojástelepeken használt fertőtlenítő szerbe.

Hollandiában a rendőrség csütörtökön őrizetbe vette két érintett vállalat vezetőjét, akiknek a vádak szerint jelentős szerepük volt a szennyezésben. A hatóságok Belgiumban is több helyszínre kiszálltak.

Kapcsolódó cikkek
Tovább gyűrűzik a fertőzött tojások ügye 

Válságcsúcsot hív össze Brüsszel a Fipronil rovarirtószerrel szennyezett tojások miatt.

Hazánkba nem érkezett a fertőzött tojásból

A jelenlegi információk alapján nem került Magyarországra a Hollandiában mérgező vegyszerrel kezelt tojásokból.

Következő adásunk
Téma: Kiemelkedő sportrendezvények a 18. kerületben – Lévai István Zoltán alpolgármester
Ezt követő adásaink