Kultúra
Kiállítást ajándékozott a Budavári Önkormányzat Zentának
OPH / Budavári Önkormányzat Kép: Fb
2017. szeptember 12.

Megnyílt A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítás a Zentai Városi Múzeumban. Az emlékkiállítást a Budavári Önkormányzat ajándékozta testvérvárosának abból a célból, hogy a 320 éves zentai csata nemzeti és világtörténelmi jelentőségét bemutassák és egy állandó tárlatot hozzanak létre a zentai Városháza toronyszobájában. Zentán ünnepségsorozattal emlékeznek a zentai csata 320. évfordulójára, a tárlat is a programok része.

A kiállítást Budavár polgármestere nyitotta meg és adta át Zenta városának. Nagy Gábor Tamás beszédében kiemelte, a magyaroknak és a szerbeknek jó okuk van együtt ünnepelni, mivel mindkét nép megszenvedte egy távoli idegen birodalom megszállását, amelyik "ránk akarta erőltetni a maga kultúráját, hitét és nyelvét." Éppen ezért vagyunk talán megfontoltabbak, óvatosabbak, mint a szerencsésebb sorsú nyugati társaink ‒ fejtegette az I. kerület polgármestere.

Idézte Márai Sándor gondolatát, mely szerint „az ünnep nem a felejtést szolgálja, hanem életünk rendbetételének a lehetősége.” A zentaiak a mai napon éltetik az ünnep kínálta reményt: a közös, kárpát-medencei életünk rendbetételének a lehetőségét és alkalmat teremtettek az együttlétre és az együttgondolkodásra ‒ zárta gondolatait.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a megnyitón elmondta: amint 320 esztendővel ezelőtt is csak összefogással lehetett legyőzni a közös ellenséget, most is Magyarország és Szerbia, a közép-európai országok, illetve az Európai Unió összefogásával lehet úrrá lenni a problémákon.

A kiállítás szakmai anyagát a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állította össze. Polgár Balázs (HIM szakmunkatársa), a tárlat kurátora a megnyitón elmondta, hogy ezzel a kiállítással elsősorban a zentai iskolásoknak, illetve a Zentára érkező csoportoknak szeretnék bemutatni a történelmi eseményeket. Hozzátette, éppen ezért abban bíznak, hogy a kiállítás a község turizmusának és a régió oktatásának is fontos elemévé válik majd.

A Budavári Önkormányzat és Zenta városa 11 éve ápol testvérvárosi kapcsolatot. A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta.

Most adásban
Téma: Újbudai Ősz programsorozat – Hőnyi Gyula ügyvezető igazgató, KözPont Kft.
Ezt követő adásaink