Gazdaság
Új adókat vezetne be az unió
Világgazdaság Kép: Reuters
2017. szeptember 19.

Ennek oka, hogy néhány internetes óriásvállalat nem ott fizet adót bevételei után, ahol azok keletkeznek, amiatt a tagállamok sok bevételtől esnek el – írja a Világgazdaság. A módosításról - amelynek legnagyobb vesztesei az írek lehetnek - azonban egyhangú döntést kell hozniuk a tagállamoknak.

Az EU-nak 2018 közepére ki kell dolgoznia egy egységes rendszert a digitális szolgáltatók megadóztatására – jelentette ki Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a hét végi tallinni uniós tanácskozáson, felvetését pedig tíz ország, köztük Németország, Olaszország és Spanyolország támogatta. Az európai polgárok nem értik, hogy az ilyen nagy vállalatok miért vonhatják ki magukat az adófizetés alól, miközben a kisebb cégek kötelezhetők rá – idézi Le Maire-t a Bloomberg.

Az olyan internetes óriásvállalatok, mint a Google, a Facebook vagy az Amazon, hajlamosak kihasználni az európai rendszer nyújtotta kiskapukat, és nem ott fizetnek adót a bevételeik után, ahol azok keletkeztek, hanem egy számukra kedvezőbb adózási feltételeket biztosító országban. Ebből a hozzáállásból Írország rengeteget profitál, hiszen a többi között a Facebook és a Google is ott adózza le európai bevételeit. Az ír költségvetési tanácsadó testület vezetője, Seamus Coffey szerint

Írország számára akár 4 milliárd eurós kiesést jelenthet, ha az EU bevezeti a tervezett új adórendszert

– írja a The Irish Times. A Reuters információi szerint az Európai Unió tagállamai összesen körülbelül 5,4 milliárd eurós adóbevételtől eshettek el a Google és a Facebook trükkös megoldása miatt 2013 és 2015 között.

A digitális gazdaságot ugyanúgy meg kell adóztatni, mint a gazdaság többi szektorát – hangoztatta az EU adózásért felelős biztosa, Pierre Moscovici. Egyetértve vele Peter Kazimir azt javasolta, hogy vezessenek be egy ideiglenes adóztatási rendszert, amíg egyezségre nem jutnak Brüsszelben az új, végleges megoldást illetően – idézi a szlovák pénzügyminisztert a Bloomberg.

Az uniós konszenzus kialakítása azonban korántsem egyszerű a digitális szolgáltatók megadóztatása ügyében, mert „ez különös óvatosságot igénylő terület”, hangsúlyozta Kristian Jensen. A dán pénzügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az új adószedési rendszer adott esetben visszavetheti a digitális szolgáltatási ágazat fejlődését, illetve fellendítheti az Európán kívüli internetes kereskedelmet. Globálisan kell megvizsgálni a lehetséges következményeket – csatlakozott hozzá Edward Scicluna máltai pénzügyminiszter. Az internetes vállalatok megadóztatásának egységes rendszerét ráadásul csak akkor vezetheti be az Európai Unió, ha minden egyes tagállam támogatja a kezdeményezést. Az Európai Bizottság a napokban közzétesz egy listát, amelyen több lehetséges megoldást sorolnak majd fel. Ezekről pedig szeptember 29-én, Tallinnban tanácskozhatnak az EU-s vezetők.

Most adásban
A Rádió Orient heti hírösszefoglalója
Ezt követő adásaink