Életmód
Sok embert érinthet a szexuális zaklatás
MTI/m1 Kép: pixabay
2017. október 22.

A Weinstein-ügy kirobbanása lavinát indított el, egyre több szexuális zaklatási eset lát napvilágot. Úgy látszik, hogy a téma nagyon sok embert érint ‒ mondta Samu Nagy Ádám pszichoterapeuta az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hozzátette: a szexuális zaklatás sokáig a felszín alatt maradt, a társadalomban összegyűlt. Amikor aztán egyszer valaki kamerák elé áll, akkor azok is elkezdenek beszélni, akiknek ez szintén fájdalmas dolog volt.

A szakértő szerint nagyon szubjektív, hogy az áldozatoknak mi számít traumának. A szégyen, bűntudat, kiszolgáltatottság vagy a nehéz bizonyítás miatt az esetek nem kerültek nyilvánosságra.

Samu Nagy Ádám szerint

amiatt is lát egyre több eset napvilágot, hogy több felület van a probléma kezelésére, nyíltabb a kommunikáció, mint 25-30 évvel ezelőtt,

van internet, közösségi oldalak. Az is fontos, hogy az esetek nyilvánossá válásával azok, akik elszenvedtek hasonlót, érzik, hogy nincsenek egyedül. A trauma feldolgozásának része az is, hogy beszélhetnek róla ‒ tette hozzá.

Most adásban
Téma: Ősszel kiderülhet, mennyire szennyezett az Illatos úti föld – Tarnai Richard kormánymegbízott
Ezt követő adásaink