Közigazgatás
Sikeres Karrier Napot tartott a BGE
BGE Kép: Pixabay
2017. november 10.

A turizmus-vendéglátás területén egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találni, ezért is növekszik a vállalati gyakornoki programok jelentősége. A kereskedelmi vállalatok számára is fontos, hogy lehetőséget biztosítsanak a fiataloknak arra, hogy elméleti tudásukat a gyakorlatban, a kereskedelem valódi terepén gyarapíthassák.

Az állásbörzék, karrier napok pedig kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy a résztvevő cégek megtalálják a számukra leginkább megfelelő, jól felkészített fiatalokat, akikre a jövőben már munkavállalóként számíthatnak – emelték ki a két szegmens meghatározó vállalatainak vezetői a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGE KVIK) napokban megrendezett Karrier Napján.

Idén rekord számú, 58 vállalat ‒ köztük vezető hotelláncok, kereskedelmi és szolgáltató cégek, utazási irodák, meghatározó munkaerő-közvetítő cégek ‒ várta szakmai gyakorlati helyekkel, részmunkaidős pozíciókkal és álláslehetőségekkel a hallgatókat, frissdiplomás pályakezdőket, illetve az álláskeresőket az intézmény „Gyakorlat teszi a mestert” című eseményén.

Most adásban
Legjobbak - Zenei kívánságműsor – A rádióadásba meghívott vendégeink és hallgatóink zenei kívánságai
Ezt követő adásaink