Gazdaság
Jó szezont zártak a budapesti fürdők
MTI
2017. november 21.

Több mint 15 százalékkal nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma idén az első tíz hónapban az előző év azonos időszakához képest, január és október között több mint 3,5 millióan fürödtek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. létesítményeiben.

Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató kedden elmondta:

közel ötszázezerrel több napijegyes látogatója volt a strandoknak és állandó fürdőknek október végéig 2016-hoz képest.

Kitért arra, hogy a Budapest Gyógyfürdői Zrt. 2017 októberében közel 50 ezer vendég megkérdezésével a négy legnagyobb forgalmú fürdőben - a Széchenyi, Gellért, Rudas és Lukács fürdőkben - piackutatást végzett. A felmérés szerint a látogatók 61 százaléka külföldi, a tíz legnagyobb küldőország között nemcsak európai, hanem ázsiai országok, Kína és Dél-Korea is szerepel - ismertette. A kutatás adatai szerint a fővárosi fürdőkbe több mint 100 országból érkeztek vendégek.

Elmondta: a magyar vendégek több mint 80 százaléka budapesti, 10 százaléka pedig Pest megyei településekről keresi fel a fürdőket. A vendégek közel 60 százaléka nő, ez alól a Rudas fürdő kivétel, ahol fordított az arány, hiszen a török kori, termál részleget hétköznap elsősorban férfiak látogatják - tette hozzá.

Czinege Szilvia kifejtette, hogy a tévhittel ellentétben, a fürdőzők több mint 30 százaléka már 30 év alatti, tehát már nem csak az idősebb, gyógyulni vágyók látogatják a budapesti fürdőket.

Következő adásunk
Téma: Globe Fesztivál – Meszes Tímea kommunikációs menedzser, Bethlen Téri Színház
Ezt követő adásaink