Belföld
Évről évre csökken a jogsértések száma a karácsonyi vásárokon
BFKH sajtó Kép: Pixabay
2017. december 7.

Fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket végzett a Vörösmarty és a Szent István téri karácsonyi vásárokon Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósága. A fogyasztóvédelmi jogsértések száma ugyan évről évre csökken, a hatósági idén is három esetben indított eljárást hitelesített mérlegek, mérőeszközök hiánya miatt. A szakemberek emellett az árak, átváltási árfolyamok és további előírt ügyfél-tájékoztatók meglétét is ellenőrizték.

Advent első vasárnapja után a szabadtéri karácsonyi vásárokon folytatott fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósága. A szakemberek Vörösmarty téren és a Szent István téren megrendezett karácsonyi vásárokon összesen húsz ellenőrzést végeztek, amelyek tapasztalatai azt mutatták, hogy kirívóan súlyos jogsértés nem történt a legnépszerűbb budapesti karácsonyi vásárokon. Az ellenőrök a vizsgálatok során összesen három esetben találtak olyan problémát, amelyek miatt a hatóságnak eljárás kellett indítani. Két esetben nem voltak hitelesítve a kereskedő által használt mérlegek, míg egy esetben nem tudtak hiteles mérőeszközt bemutatni az ellenőrzést végző hatóságnak.

A vizsgálatok során emellett mindössze néhány esetben kisebb, a helyszínen is pótolható, elsősorban a megfelelő ügyféltájékoztatással kapcsolatos hiányosságokkal találkoztak a fogyasztóvédelmi ellenőrök. Például az üzemeltető adatairól nem volt teljes körű tájékoztatás, vagy az euróban és forintban is feltüntetett árak mellett nem volt tájékoztatás a kereskedő által használt átváltási árfolyamról. A helyszínen feltárt apróbb hiányosságok pótlása még az ellenőrzést végző hatósági ellenőrök jelenlétében megtörtént, így ezek a vállalkozások tovább végezhették az üzleti tevékenységüket és a fogyasztók is a jogszabályoknak minden tekintetben megfelelő árusokkal találkozhatnak nézelődésük, vásárlásaik során.

Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatóságának tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően évről évre csökken a jogsértések száma és a vállalkozások is együttműködő magatartást tanúsítanak. Kirívóan súlyos jogsértésekre az elmúlt évek során nem került sor.

A vásárlók számára további hasznos tanácsok itt találhatók.

Most adásban
Téma: Tizennégy középület újult meg az energiahatékonysági fejlesztéseket megvalósító projekt első ütemében. – Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott és Vécsey László országgyűlési képviselő
Ezt követő adásaink