Közigazgatás
Új szakasszal bővült az M35-ös
MTI Kép: MTI/Czeglédi Zsolt
2017. december 13.

Elkészült és ünnepélyesen átadták szerdán az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő utat, hivatalos nevén a 481-es főutat, amely összeköti az új sztrádaszakaszt a 47-es főúttal. Az autópálya új szakasza az év végig ingyenes.

Az M35-ös teljes új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem a sztráda első öt kilométeres szakasza volt az elkerülőig, a második szakasz az elkerülőtől Berettyóújfaluig tart majd, már a második ütem építése is folyik, azt a tervek szerint 2019-ben fejezik be.

Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára avató beszédében bejelentette, Magyarország hamarosan eléri az európai uniós átlagot a gyorsforgalmi utak tekintetében, ami azt jelenti, hogy 1000 kilométerre 20 kilométer gyorsforgalmi út jut.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Pósán László, Debrecen déli térségének országgyűlési képviselője emlékezetett arra, mennyi panasz érkezett hozzá a városon átmenő kamionforgalom és a csomópontok túlterheltsége miatt. A most elkészült elkerülő és az új főútvonal csökkenti az utak terhelését, biztonságosabb, gyorsabb lesz a közlekedés, és csökken a légszennyezettség is – sorolta.

Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője annak adott hangot, hogy a közeli települések – Mikepércs és Sáránd – lakói hamarabb érnek be Debrecenbe.

Debrecen polgármestere, Papp László a város évtizedes álmának megvalósulását látja a beruházásban, amelyhez a magyar kormány óriási támogatást nyújtott. Hozzátette, 2013 és 2020 között 20-25 százalékkal nő a forgalom, ezért fontos az elkerülő utak megépítése, a megyeközpont útjainak tehermentesítése.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László elmondta, a térség gazdasági fejlődésének záloga a város déli gazdasági övezetének bővülése, aminek eredményeként tízezer ember találhat itt munkát.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója, a beruházás főbb műszaki adatairól elmondta, 17 milliárd forintból készült el a kétszer kétsávos új autópálya-szakasz leálló sávval, középső elválasztó sávval, két csomóponttal az M35-ös és a 4. számú főút, illetve az M35-ös és a 481. számú főút csatlakozásánál. Az 5,5 kilométer hosszú kétszer egysávos 481. számú főútvonal az M35-öst köti össze a 47-es főútvonallal Mikepércs alatt. Ennek költsége nettó ötmilliárd forint volt.

Következő adásunk
Téma: A lakástüzek ellen indít kampányt a Katasztrófavédelem – Erdélyi Krisztián főigazgató-helyettes, Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő és Bognár Gábor cégvezető
Ezt követő adásaink