Életmód
Ezek voltak 2017 legnagyobb természeti csapásai
hirado.hu Kép: Thomson Reuters
2017. december 29.

2017-ben sem bántak velünk kesztyűs kézzel az elemek. Míg az előző esztendőben a földrengések okoztak komoly károkat és hatalmas veszteségeket, addig idén a hurrikánok tomboltak. Összegyűjtöttük az év legsúlyosabb természeti katasztrófáit.

Az év vége felé közeledve az ember szeret számadást készíteni mindarról, amit lassan a háta mögött hagy. A 2017-es év jócskán adott okot az ünneplésre, de a természet erői néha még idehaza sem bántak velünk kesztyűs kézzel. Főként tőlünk távoli vidékeken esküdtek össze a lakosság ellen az elemek.

Míg 2016 erős túlzással a földrengések, addig 2017 a hurrikánok éve volt. Összeállításunkban ezekről a nagyobb természeti katasztrófákról emlékezünk meg. Valamint igyekszünk annak is utánajárni szakember bevonásával, hogy mi áll annak hátterében, hogy a természeti erők egyre erősebben csapnak le sokszor számottevő előjelek nélkül.

Az első fél évben a víz volt leginkább az úr

A kelet-afrikai térséget februártól áprilisig számunkra szinte felfoghatatlan aszály és éhínség sújtotta. Humanitárius katasztrófa fenyegette a fekete kontinens ezen részét, a beszámolók több száz halottról írtak. Ugyanakkor március havában Zimbabwéban csaknem kétszázötven halálos áldozatot követeltek a heves esőzések az árvizek.

A Távol-Keleten és Dél-Amerikában az év első felében az árvizek és a földcsuszamlások tartották rettegésben a lakosságot és a hatóságokat egyaránt. Kolumbiában április elején sárlavina temetett maga alá sokakat, és a heves esőzések miatti áradások is többek halálát okozták. Srí Lankára május végén csapott le a monszun, míg Kínában június végén okozott a heves esőzés komoly problémákat.

A legsúlyosabb csapás azonban Indiát érte. A júniusban és júliusban a heves esőzéseket súlyos árvizek és fölcsuszamlások követték. A természeti erők az országban összesen hatszázötven életet oltottak ki. De augusztusban sem csitultak le az elemek. Sierra Leone sem úszta meg ezt az évet szárazon. A lezúduló tetemes csapadék ugyancsak árvizeket és fölcsuszamlásokat okozott. Négyszáz halottról és hatszáz eltűnt személyről érkeztek információk.

Néhány hét különbséggel csapott le egymásután három hurrikán a tengerentúl, és amerre jártak augusztusban és szeptemberben, mindent letaroltak. A Harvey hurrikán Texas államot tépázta meg a leginkább, az Irma több karibi szigeten okozott hatalmas károkat, mielőtt átvonult Floridán. Ezt követően pedig Maria söpört végig Puerto Ricón.

A három hurrikán legalább háromszáz halálos áldozatot követelt, és több százmilliárd dollárnyi kár keletkezett tombolásuk nyomán. Korábban csak 1932-ben, 1933-ban, 1961-ben, 2005-ben és legutóbb 2007-ben alakult ki több 5-ös kategóriájú hurrikán – mint amilyen Irma és Maria volt pár hét különbséggel 2017-ben – egy szezonon belül.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a Harvey hurrikánnal 127 milliárd tonnányi csapadék zúdult az Egyesült Államokra a tudósok becslései szerint. Ezzel a hurrikánok történetének egyik legsúlyosabb esőzését zúdította a partvidékre. Még a föld sem bírta el a lezúduló víz súlyát. Houston városa két centiméterrel megsüllyedt a Harvey hurrikánnal járó hatalmas eső súlya alatt, és a Föld kérge is meghajolt a tetemes vízmennyiség miatt. De ez a lokális süllyedés csak időszakos, a szakértők szerint. A földkéreg egy idő után visszanyeri majd eredeti alakját.

Ősszel többfelé megindult a föld

2017 második felében Olaszországban, Mexikóban és Iránban is megmozdult a föld. A Mexikót szeptember közepén megrázó 7,2-es erősségű földrengés után a helyszíni beszámolók szerint olyan állapotok uralkodtak, amelyek túlszárnyalták még a hollywoodi filmesek fantáziáját is. A rengés epicentruma közel volt Mexikóvároshoz. A katasztrófa több száz emberi életet követelt, és rengeteg házat és épületet tett tönkre.

Az előrejelzések pedig nem túl biztatóak a jövőre nézve. A Föld forgási sebességének változása miatt a következő években a 7-es vagy még erősebb földrengések száma megnövekedhet a szakértők szerint. A tudósok teljes pontossággal azonban nem tudják megnevezni, hogy hol kell katasztrófákkal számolni. Csak annyi bizonyos, hogy a tektonikai lemezek határain élőknek érdemes erős földmozgásokra készülniük akár már 2018-ban is.

A Balin található Agung vulkán kitörését már a nyár végén előrejelezték. Szeptember közepe óta a legmagasabb riasztási fokozat volt érvényben a szigetvilágban. A tűzhányó ötvennégy év szendergés után ébredt fel. November 25-én, szombaton egyszer, november 26-án,vasárnap pedig háromszor is kitört.

A kráterből négyezer méter magasra lövellt fel hamut, és a környéket belepte a sűrű, fekete füst. A vulkán közvetlen környezetében bokáig érő hamu borította be a talajt és a növényzetet. Az Agung tíz kilométeres környékét lezárták. A kitörés miatt korlátozták pár napig a nemzetközi légi forgalmat is Balin. Így egy időre a sziget számos turistát foglyul ejtett, köztük akadtak magyarok is.

Hazánkat még nem sújtják extrém időjárási viszonyok

Magyarország több vidékét is próbára tette a természet ereje 2017-ben. Az év első hónapjaiban az utóbbi évek átlagától jócskán eltérő hideg tört be a Kárpát-medencébe, amely alaposan próbára tette a magyar lakosságot. A tél erejét április végén is megmutatta még egyszer, de amilyen gyorsan jött az átmeneti lehűlés, olyan gyorsan tovább is állt. Szerencsére pár nap alatt sikerült a hó fogságából kiszabadítani azt a kilenc települést, amelyeket egy időre elzárt a külvilágtól a szokatlan időpontban, nagy mennyiségben lehullott hó.

Ezt követően egy csendesebb időszak következett, majd a másod- és harmadfokú hőségriasztás után heves zivatarok csaptak le az ország több pontján is. A sötét viharfelhők sokszor diónyi nagyságú jeget is rejtettek, amelyek komoly anyagi károkat okoztak azokon a területeken, ahol a nem kevés mennyiségű csapadék lezúdult. A széllökések nem kímélték sem az épületeket, sem a közutakat, és a földből kicsavart, villanydrótokra esett méretes fák az áramellátásban is fennakadásokat okoztak. Még a téli hónapok beköszönte előtt a heves szél adott munkát a katasztrófavédelemnek. Október végén is jellemzően tetőszerkezetek rongálódtak meg, de a vihar több helyen áramkimaradásokat is okozott.

Most adásban
Téma: A Prokopp könyv – Prokopp László és Dobor Dezső szerzők