Kultúra
A magyar film új aranykorát hozta el 2017
Kép: Fórum Hungary/Szabó Adrienn
2018. január 2.

A világ legkülönbözőbb filmfesztiváljain összesen 67 díjat arattak a magyar filmek, és több mint 1 millió nézőt ültettek le a hazai mozikban. A tavalyi év a magyar film új aranykorát hozta el, melyben az alkotások határon túl és és azon belül is sikert sikerre halmoztak - írja a hirado.hu.

Nagyon erős év volt a 2017-es, valószínűleg mostanra értek be olyan filmek is, amelyek egy vagy két éve készültek. Másrészt pedig most sikerült elérni a nézők ízlését, és kielégíteni a kíváncsiságukat is ezekkel a filmekkel – mondta Havasi Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az M5 kulturális híradójának.

De hogyan is festett a múlt éve a magyar sikerek tükrében?

Vranik Roland Az állampolgár című filmje januárban elnyerte a kaliforniai Cinequest Filmfesztivál legjobb filmdrámának járó díját. A sikeres felütés után a február valóságos csillogását hozott: miután Nemes Jeles László Saul fia című műve a Brit Televíziós Akadémia legjobb külföldi filmnek járó díját is elnyerte, Berlinben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című mozija a fesztivál fődíjasa, Arany Medve-díjas lett.

Jelenetkép a Testről és lélekről című filmből
Forrás: Tamás Dorka

Ez egy szerény film akart lenni, amelyben nem az alkotó akart nagy szózattal szólni a nézőhöz, hanem csak finoman szeretett volna megmutatni két embert, a két főszereplőt – mondta Enyedi Ildikó rendező. Mára az is kiderült, hogy a film szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilencesre szűkített listáján is.

Deák Kristóf Mindenki című filmjével folytatódott a sikerszéria: a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjjal tért haza Los Angelesből.
Tavasszal érkezett a mozikba két közönségsiker: a Kincsem (r:Herendi Gábor) illetve a Brazilok (r:M.Kiss Csaba és Rohonyi Gábor) áprilisban pedig Török Ferenc 1945 című drámája, amely Berlin után Miamiban is közönségdíjat kapott.

Jelenetkép az 1945 című filmből
Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Júniusban Cannes-ban, a legnívósabb európai filmfesztiválon mutatták be Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjét. Kristóf György Out című filmje ugyanitt a Certain Regard szekcióban, Szentpéteri Áron rövidfilmje a Láthatatlanul pedig az egyetemisták műveit bemutató Cinéfondation mustrán debütált.

Augusztusban Csupó Gábor rendezésében mutatták be a Pappa Pia című zenés filmet, majd októberben Mészáros Márta Aurora Borealis – északi fény című filmjét.
November a Gárdos Éva rendezte Budapest Noir és Antal Nimród A viszkis című filmjének sikeréről szólt. Decemberben pedig bombaként robbant a hír: Borbély Alexandra kapta az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját.

Jelenetkép a Budapest Noir című filmből
Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

A Kincsem 460 ezer nézővel zárta 2017-et, A viszkisnek idáig 260 ezer nézője volt, a Testről és lélekről című filmet 90 ezeren látták, a Brazilokra 80 ezren, a Budapest Noirra eddig 50 ezren voltak kíváncsiak – folytatta Havasi Ágnes. Hozzátette, hogy több mint 53 ezren látták az Aurora Borealist is. Úgy tűnik, 2017 meghozta az áttörést a mozikban, és a nézők újra elkezdték nézni a magyar filmeket, most már várják, hogy az új magyar alkotások megérkezzenek a mozikba.

Kapcsolódó cikkek
Magyar filmes siker Berlinben

Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.

Kiemelkedő siker Amerikában az 1945

New Yorktól Los Angeles-ig számos amerikai mozi műsorra tűzte Török Ferenc sokszorosan díjnyertes történelmi filmjét.

Amerikai díj a BUDAPEST NOIR zenéjéért

Pacsay Attila nyerte a legjobb külföldi filmzene díját a BUDAPEST NOIR-ért a Hollywood Music in Media Awards-on Los Angeles-ben.

Los Agelesben a Kincsem

Herendi Gábor rendező kosztümös-romantikus filmje nyitja meg a 17. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált.

Enyedi Ildikó filmje indulhat az Oscarért

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában ‒ közölte az illetékes bizottság keddi döntését a Magyar Nemzeti Filmalap.

Most adásban
Téma: Urban Games a kerületben – Tóth Diána sajtófőnök
Ezt követő adásaink