Közigazgatás
Emmi: 2018-ban tovább emelkednek egyes szociális ellátások
Emmi Kép: MTI/Koszticsák Szilárd
2018. január 2.

A kormány minden segítséget megad a rászorulóknak, ezért több szociális támogatás összege is emelkedik 2018. január elsejétől - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága.

A tárca közleményében arról ír, hogy többek között emelkedik az ápolási díj összege, nő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a rászoruló időskorúak járadékának és a normatív közgyógyellátásnak a jövedelemhatára, havi 50 ezer forintos támogatást kapnak a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok.

Mint írják, a kormány fontosnak tartja, hogy a rendelkezésre álló források célzottabban és hatékonyabban érjék el a valóban segítségre szorulókat. Az ápolási díj alapösszege január 1-jétől ismét 5 százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük mellett a munkaerőpiacon kevésbé tudtak, tudnak jelen lenni, ami miatt alacsonyabb összegű nyugdíjra jogosultak. A tartós ápolást végzők időskori támogatása az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott. A támogatást az öregségi nyugdíj ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél, a járási hivatalnál kell igényelni.

A rászoruló idős személyek részére nyújtott időskorúak járadékának jövedelemhatára, valamint a normatív közgyógyellátás jövedelemhatára is 5 százalékkal emelkedik, míg az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege átlagosan 3 százalékkal emelkedik.

Változik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára is, mely az öregségi nyugdíjminimum 130-140%-áról 135-145%-ára emelkedik 2018. január 1-jétől. A jövedelemhatár emelés eredményeként még több szociálisan rászoruló gyermek válik jogosulttá a kedvezményre - közölte a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság.

Kapcsolódó cikkek
Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink