Kultúra
Számos mozi vetíti újra A Testről és Lélekről című filmet
OPH Kép: Tamás Dorka
2018. január 29.

A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről iránt rendületlenül nagy az érdeklődés. Enyedi Ildikó filmjét mostanra már több mint 105 000 néző látta, a héten pedig több moziban is telt házzal vetítették. A felfokozott érdeklődésre való tekintettel február 1-től számos mozi újra műsorára tűzi Enyedi alkotását.

A film tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait, ahol sorra kapja az elismeréseket. A Filmalap támogatásával készült film operatőre tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját vehette át, a Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte az Európai Filmdíjat.

A filmet eddig 92 országba vették meg a filmforgalmazók.

Enyedi alkotásának Oscar-jelölése újabb mérföldkő. A díjátadón chilei (A Fantastic Woman), libanoni (The Insult), orosz (Szeretet nélkül) és svéd (A négyzet) alkotással versenyez a film, a díjátadóra magyar idő szerint március 5-én hajnalban kerül sor.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült.

Kapcsolódó cikkek
Idén is érdemes lesz követni az Oscar-átadót

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről is bekerült az 5 legjobb idegen nyelvű alkotás közé.

Továbbra is műsoron a Testről és Lélekről

Már több mint 95.000-en látták az Arany Medve díjas produkció rendezőjének, Enyedi Ildikónak a filmjét.

Magyar filmes siker Berlinben

Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.

Most adásban
Téma: Fejlődés, Kiszámíthatóság, Biztonság – Hoffmann Tamás polgármester
Ezt követő adásaink