Kultúra
Elindult a Mátyás király-emlékév
OPH
2018. február 3.

2018-ban Mátyás király uralkodóvá választásának 560., valamint születésének 575. évfordulójára emlékezünk. Az emlékév keretében a legendás uralkodó életéről szóló vándorkiállításokkal, előadásokkal, hagyományőrző programokkal készülnek a szervezők. A részletekről az emlékév tanácsadó testületének tagjai, Gaal Gergely elnök, országgyűlési képviselő és Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság tanácsa elnöke, ötletgazda, továbbá Csibi Krisztina, az emlékév lebonyolításával megbízott Magyarság Háza igazgatója beszélgetett a Rádió Orienten.

A több százezer embert megszólított Szent László-és a Márton Áron-emlékév után 2018-at Mátyás király-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság. Ennek lebonyolításával Csibi Krisztinát bízták meg, aki mint elmondta, az általa irányított Magyarság Házának éppen az a célja, hogy összehozza a külhoni és a diaszpórában élő magyarokat az itthon élőkkel. Ennek keretében színházi előadásokat, kiállításokat és továbbképzéseket, gasztronómiai és gyermekeknek szóló programokat szerveznek.

A Mátyás király-emlékév programjainak szervezésében közreműködik a Pro Patria Alapítvány, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület, valamint az Őskultúra Alapítvány, de csatlakozott a Magyar Nemzeti Levéltár is. Mint azt Csibi Krisztina elmondta, mivel a legendás királynak nagyon erős az emlékezete,

céljuk nem Mátyás ismertté tétele, hanem a további tudományos kutatásokat is megalapozó szélesebb érdeklődésre számot tartó dokumentumok, információk és felvételek közzététele.

A vándorkiállítások, hagyományőrző programok és színházi előadások mellett éppen ezért olyan szakmai konferenciákat is szerveznek, amelyek célja olyan nagyobb adatbázisok létrehozása, amelyek a további kutatásokat hosszú évre garantálják.

Gaal Gergely történész emlékeztetett rá, hogy Mátyás király volt a magyar történelem egyik legismertebb és máig legnépszerűbb uralkodója, akinek egy erős Magyarország létrehozásával sikerült megvédenie hazánk déli határait a törököktől. Mindemellett a művészetek és a tudományok fejlődését is nagyon fontosnak tartotta.

Téma: Mátyás király-emlékév
Vendég: Gaal Gergely országgyűlési képviselő, az emlékév tanácsadó testületének elnöke és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója
A műsort vezeti: id. Lomnici Zoltán
00:40 Mivel foglalkozik a Magyarság Háza?
05:14 A Márton Áron-emlékév és a Szent László-emlékév
13:37 Megindult a Mátyás király-emlékév
20:31 A programok sokszínűsége
30:14 Mátyás király életművének jelentősége
36:45 Mi áll a programok fókuszában?
Kapcsolódó cikkek
560 éve választották királlyá Hunyadi Mátyást

Reneszánsz forgataggal folytatódik a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Mátyás király Emlékév.

Mátyás király éve lesz 2018 

A nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett emlékév során számos eseményt rendeznek a Kárpát-medence magyarságának.

Mátyás királlyal is bővül a Miénk a város!

Ötödik alkalommal hirdeti meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Miénk a város! játékot.

Most adásban
Téma: "...aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál." – Radich Orsolya főigazgató
Ezt követő adásaink