Külföld
Szakértő: orosz és amerikai részről is erőfitogtatás zajlik
MTI Kép: Reuters
2018. február 7.

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint az Egyesült Államok és Oroszország védelmi és fegyverkezési intézkedései is erőfitogtatást jelentenek.

A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy Oroszország Iszkander típusú, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető harcászati rakétákat telepít a kalinyingrádi exklávéjába. Azzal indokolták a rakétatelepítést, hogy a NATO megerősíti katonai infrastruktúráját az orosz határoknál.

Kis-Benedek József kifejtette: mióta a balti államok NATO-tagok lettek, különösen mióta a szövetség nehézdandárt telepített Lengyelországba, Oroszország támadhatóbbá vált. Mivel a NATO a balti államok és Lengyelország területén is állomásoztat erőket, erre válaszlépés most a kalinyingrád térségbeli rakétatelepítés.

Az Iszkanderek harcászati, hadműveleti rakéták, melyek nagyon korszerűnek számítanak. Az oroszok jó néhány éven keresztül kísérleteztek velük tette hozzá.

Ezen rakéták lőtávolsága nagyjából 500 kilométer; Finnország közepétől Lengyelország déli részéig tudják alkalmazni. A rakéta hagyományos és nukleáris robbanótöltet célba juttatására egyaránt alkalmas.

A szakértő kitért arra is, hogy a közelmúltban az USA elnöke is bejelentette rakétáik korszerűsítését. Kis-Benedek József szerint az amerikai gondolkodás az utóbbi időben megváltozott. Az Egyesült Államok elnöke a terrorizmust kezelhető problémának tartja, de nagyobb veszélynek tekinti a nagyhatalmakat, köztük is kiemelten Oroszország és Kína veszélyét. A nagyhatalmak közötti viszony kezelésében eszköz lehet a diplomácia, az embargó és a fegyverkezés is jegyezte meg Kis-Benedek József.

Következő adásunk
Téma: A kormány közszolgálati politikájának irányai – Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Ezt követő adásaink