Külföld
Brexit: nem garantálható az átmenet?
MTI Kép: Reuters
2018. február 9.

Nem garantálható, hogy sikerül megállapodni az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépését követő esetleges átmeneti időszakról, ha fennmaradnak a mostani jelentős nézetkülönbségek – jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója pénteken Brüsszelben.


„Az átmeneti időszak nem garantált, amennyiben nem sikerül rendezni ezeket a vitás kérdéseket” – mondta sajtótájékoztatóján Barnier a brit kilépés feltételeiről szóló egyeztetések újabb fordulóját követően. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem fenyegetés, pusztán figyelmeztetés. Elmondta, a britek főként azt kifogásolják, hogy az érintett 21 hónapban nem vehetnének részt az uniós döntéshozatalban, miközben az újonnan elfogadott szabályokat is be kellene tartaniuk, de emellett az állampolgárok jogait illetően is vannak véleménykülönbségek.

„Problémáim vannak az Egyesült Királyság álláspontjának megértésével” – fogalmazott a francia politikus, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a következő tárgyalási fordulón egyezségre tudnak majd jutni. A főtárgyaló szerint a kiválási szerződés tartalmazza majd, hogy az egységes piaci szabályozás elemeinek továbbra is teljes mértékben vonatkozniuk kell Észak-Írországra, ugyanis másképp nem lehet elkerülni a fizikai határellenőrzés visszaállítását Írországgal. „A belső piac és a vámunió elhagyása elkerülhetetlenné tenné a határellenőrzést” – hangoztatta.

Barnier emellett arra is reagált, hogy a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter rosszhiszeműséggel vádolta meg az Európai Uniót, amiért egyfajta szankciós mechanizmust hozna létre az átmeneti időszakban, hogy brit szabályszegés esetén felfüggeszthessenek a belső piaci tagságból fakadó bizonyos előnyöket London számára. Nem a britek megbüntetése a cél, a nemzetközi egyezményekbe általában „komoly és hatékony” kikényszerítési mechanizmust foglalnak bele – húzta alá.

Michel Barnier végezetül ismételten sérelmezte, hogy London még mindig nem részletezte a jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó elképzeléseit. „Fogytán az idő, egy percet sem veszíthetünk, ha sikert akarunk elérni” – mondta. A szigetország az EU március 22-23-i csúcstalálkozójáig szeretne megegyezni a tervek szerint 2019. március 30-tól 2020. december 31-ig tartó átmeneti időszakról.

Kapcsolódó cikkek
Brexit: minden brit tartomány rosszul jár?

A kormányzati hatástanulmány szerint minden brit országrész minden Brexit-forgatókönyvvel rosszul jár.

Theresa May: más lesz a Brexit után érkezők helyzete

Különbség lesz a Brexit előtt és után érkező EU-állampolgárok jogai között a brit miniszterelnök szerint.

Brexit: sok londoni állás kerülhet külföldre

A JP Morgan a londoni befektetési részleg munkahelyeinek több mint a negyedét külföldi pénzügyi központokba telepítheti át.

Most adásban
Téma: A főváros leghosszabb sugárútjáról nyílt kiállítás – Ughy Attila polgármester, Gajda Péter polgármester, Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata és Bácskai János polgármester, Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Ezt követő adásaink