Közigazgatás
Orbán: a Balkánt integrálni kell az Európai Unióba
MTI Kép: MTI/Máthé Zoltán
2018. február 9.

Magyarország azon lesz, hogy minél inkább fel lehessen gyorsítani Szerbia uniós csatlakozását – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki magyar–szerb üzleti fórumon tartott beszédében. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a Balkánt integrálni kell az Európai Unióba, és nagyon távolinak nevezte a bizottság által erre céldátumként kitűzött 2025-öt.

Kiemelte, hogy a balkáni államok csatlakozása át fogja alakítani Európa gazdasági súlypontját, az egyre inkább Nyugat felől Kelet-Közép-Európa felé tolódik. Megjegyezte, hogy a V4-ek kereskedelme Németországgal már most 55 százalékkal több, mint a német–francia kereskedelem.

Hangsúlyozta, Magyarország olyan ország lehet, ahol az ipar jó eséllyel őrzi meg versenyképességét, amiben meghatározó lesz az energia biztonságos elérhetősége és ára. Magyarország ugyan nem gazdag fosszilis energiaforrásokban, de jól fejlett infrastruktúrája van, jó menedzsmentképességgel rendelkező energiacégei, amelyek közül 2010 után sokat visszavásárolt az állam és van egy jól működő atomerőműve, amelyet bővít – mondta. A kormányfő fontos előrelépésnek nevezte energetikai szempontból a szerb és a magyar áramtőzsde egyesülését.

Kapcsolódó cikkek
Szijjártó: el kell ismerni a jelenlegi szerb elnök erőfeszítéseit

A miniszter sajtótájékoztatóján taglalta: a jó politikai kapcsolatok eredményes gazdasági együttműködést hoztak létre. 

Magyar–szerb kormányülés: tíz megállapodás született

Szerbiának és Magyarországnak együtt kell megvédeni határait – mondta az egyeztetés után Orbán Viktor.

Varga: példa lehet a magyar foglalkoztatáspolitika 

A magyar foglalkoztatáspolitika eredményeiről tárgyalt Varga Mihály szerb kollégájával.

Megkezdődött a magyar–szerb kormányzati csúcstalálkozó

A magyar és a szerb kormány tagjainak csütörtök esti közös vacsorájával vette kezdetét a kétnapos találkozó. 

Következő adásunk
Téma: A kormány közszolgálati politikájának irányai – Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
Ezt követő adásaink