Külföld
Tillerson bizakodó
MTI Kép: Reuters/Kevin Lamarque
2018. február 9.

Az amerikai–magyar kapcsolatok jó úton haladnak – idézte Rex Tillerson amerikai külügyminisztert Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek azt követően, hogy a csütörtöki imareggeli alkalmával találkozott és beszélgetett vele.


Balog Zoltán és küldöttsége kedd óta tartózkodik négynapos látogatáson az amerikai fővárosban, Washingtonban, ahol megbeszéléseket folytatott amerikai törvényhozókkal, részt vett a hagyományos amerikai nemzeti imareggelin és megnyitotta a magyar nagykövetségen a Kereszt-tűzben címmel rendezett kiállítást a közel-keleti üldözött keresztényekről.

A miniszter a kiállítás megnyitója után nyilatkozott az MTI-nek. Elmondta, hogy a közel-keleti üldözött keresztények megsegítésének ügyében szoros és érdemi kapcsolat alakult ki Washington és Budapest között. Az Egyesült Államok kormányzatának figyelmét felkeltette mindaz, amit Magyarország az üldözött keresztényekért tesz – tette hozzá.

Magyarország vállalta, hogy segít a keresztényeknek, de nem a nagy nemzetközi szervezeteknek ad pénzt, hanem konkrétan megkeresi azokat a közösségeket, amelyek a Közel-Keleten szenvednek és ott akarnak maradni helyben, és nem akarnak menekültek lenni – mondta. Kifejtette, sokan a hazájukhoz közel lévő menekülttáborokban várnak, őrizve hitüket, tradícióikat, kultúrájukat.

Hozzátette: ez a magyar támogatási álláspont nagy figyelmet keltett, annál is inkább, mivel a világban az üldözöttek kétharmada, vagy inkább négyötöde keresztény.

A tárcavezető kiemelte: „konkrét amerikai szervezetek kerestek meg bennünket, hogy adjuk át a tapasztalatainkat”. Balog Zolán megemlítette a USAID nevű fejlesztési szervezetet, amelynek nemrégiben kinevezett új vezetőjével, Mark Greennel is megbeszélést folytatott.

A miniszter találkozott a keresztények védelmére szerveződő legnagyobb lobbicsoport tagjaival és vezetőjével, valamint megbeszélést folytatott Sam Brownback konzervatív politikussal, volt kansasi kormányzóval, akit nemrégiben neveztek ki az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadsággal foglalkozó nagykövetévé. A találkozón a konkrét ügyekben várható együttműködésről esett szó. „A közel-keleti tapasztalatainkra kimondottan igényt tartott” – mondta el Balog Zoltán.

A miniszter megbeszélést folytatott azokkal a törvényhozókkal is, akik a minap levélben tiltakoztak Rex Tillerson külügyminiszternél amiatt, hogy a State Department (az amerikai külügyminisztérium) pályázatot tervezett hirdetni a magyarországi sajtó támogatására.

Ezek a törvényhozók felháborítónak tartották a pályázatot, hiszen személyes tapasztalataik is vannak arról, hogy Magyarországon nincs probléma a sajtószabadsággal – foglalta össze Balog Zoltán az eszmecsere tapasztalatait.

Hozzátette: a politikusokkal egyeztettek arról is, hogyan lehetne a magyar–amerikai kapcsolatoknak új lendületet adni. „Minden segítséget megígértek ehhez” – tájékoztatta az MTI-t a miniszter, megemlítve, hogy Budapestre készül egy amerikai kongresszusi delegáció is.

„Mi örülünk ennek, mert ha valaki nem az újságokból tájékozódik, hanem mondjuk a helyszínen, akkor megtapasztalja, hogy valójában Magyarország egy gyarapodó, erősödő ország” – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Az imareggelin résztvevő magyar politikusi delegációra utalva a miniszter fontosnak tartotta kiemelni: büszke arra, hogy a különböző magyar pártok politikusai még a választási kampány idején is képesek segíteni egymást.

„Magyarországon elindult a nemzeti imacsoport, tavaly megrendeztük az első nemzeti magyar imareggelit, s ez olyan üzenet Magyarországnak, hogy vannak olyan dolgok, amelyek fontosabbak mint a pártpolitikai ellentétek” – fogalmazott Balog Zoltán.

A Jobbikból Staudt Gábor, az MSZP-ből Teleki László és Bárándy Gergely, a KDNP-ből pedig Vejkey Imre a delegáció tagja.

A nemzeti imareggeli az Egyesült Államokban fontos esemény a politikusok számára is – mondta Balog Zoltán.

„Minden politikus, akinek fontosak az amerikai értékek, tiszteletét teszi. Így volt lehetőségem újra pár szót váltani Tillerson külügyminiszter úrral a magyar–amerikai kapcsolatokról, aki megerősítette, úgy érzi, jó úton haladunk, az amerikai külügyminisztériumban történt kinevezésekkel elindult egyfajta változás a Magyarországhoz való hozzáállásban” – hangsúlyozta az MTI-nek Balog Zoltán. „Amerikának van ideje, legyen Magyarországnak is” – idézte a miniszter az amerikai diplomácia irányítóját.

Pénteken Balog Zoltán a Fehér Házban megbeszélést folytat Mick Mulvaney-vel, a Fehér Ház költségvetési igazgatójával is.

Most adásban
Téma: Épületenergetikai korszerűsítés Nagyatádon – Trefeli Katalin, a Nagyatádi Járási Hivatal vezetője
Ezt követő adásaink