Belföld
A szerelmes állatokat ünnepli szombaton a Budakeszi Vadaspark
Budakeszi Vadaspark/OPH Kép: Budakeszi Vadaspark
2018. február 14.

Február 17-én, szombaton, a Valentin-napra való tekintettel a Budakeszi Vadasparkban idén is a szerelmes állatoké a főszerep. A rendezvény keretein belül a látogatók szakvezetéseken ismerkedhetnek meg a Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatok szerelmi életével, párkeresési szokásaival és udvarlási technikáival - tájékoztatta a Budakeszi Vadaspark az OrientPress Hírügynökséget.

A közlemény szerint az állatok körében lényegesen különböző taktikák és fortélyok uralkodnak, legyenek azok háziállatok, madarak, kisemlősök, vagy épp nagyragadozók, de a cél mindig ugyanaz: meghódítani a szívük választottját. Az evolúció fajspecifikus hódítási stratégiákat alakított ki annak érdekében, hogy mindenki a saját erősségeinek megfelelően találhassa meg párját.

Forrás: Budakeszi Vadaspark

Mint írják, szombaton,

a „párkapcsolati” ismeretterjesztő előadáson minden állati szerelemmel kapcsolatos titokra fény derül, többek között arra is, hogy mit jelent a szaknyelvben a barcogás, hogy mely vadfajok választanak egy életre párt, és hogy kiknél játszik szerepet a hölgyválasz.

A szakvezetésen kívül a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület játékos előadást tart a legkisebbnek az udvarlási szokásokról, továbbá állattréningek és kisragadozó látványetetés is várja az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkek
Krémfehér bárányokkal gazdagodott a Budakeszi Vadaspark

A bolyhos csöppségek virgoncságukkal és szívderítő arcocskájukkal rögtön belopták magukat mindenki szívébe.

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

2017-ben minden eddiginél többen, mintegy 182.000-en döntöttek úgy, hogy ellátogatnak a vadasparkba.

Ragadozók napja a Budakeszi Vadasparkban

Január 6-án a Ragadozók napján a látogatók a kis- és nagyragadozókat vehetik majd közelebbről szemügyre.

Következő adásunk
Téma: Folytatódik Budapest egyik legnagyobb lakótelepi főutcájának megújítása – Kovács Róbert polgármester
Ezt követő adásaink