Belföld
Megújul a váci mentőállomás
MTI Kép: mentok.hu
2018. február 14.

A kormány döntése alapján a központi költségvetésből 62 millió forintot biztosítanak a váci mentőállomás felújítására – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán Vácon, a mentőállomáson tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta: a mentőállomás 1984-ben épült, így időszerű az átfogó felújítása. Az itt dolgozó 42 munkatárs 70 ezer ember ellátásáról gondoskodik a környéken – közölte. Hangsúlyozta: remélhetőleg mielőbb megvalósul a felújítás, és korszerűbb lesz a mentőállomás. A váci állomás az elmúlt években már négy új gépjárművet kapott – tette hozzá.

Rétvári Bence kifejtette: a támogatásból jut a csapadékvíz-elvezető hálózatra, a térbeton felújítására, a mosóhelyiségekre, az elektromos hálózatra, a fűtésre és a belső terekre. A felújítással jobb munkafeltételeket teremtenek az itt dolgozóknak – mutatott rá.

Az államtitkár felidézte: az elmúlt időben Magyarországon 104 mentőállomás újult meg, 30 újat építettek, továbbá a mentőszolgálat dolgozóinak plusz 10 százalékos béremelést adtak január 1-jétől.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója kiemelte: folyamatosak a fejlesztések, és a kormány ezzel fejezi ki megbecsülését, tiszteletét a mentőszolgálat felé.

A jelentős lépések között említette a gépjárműfejlesztéseket, a mentőállomások felújítását és újak átadását, továbbá az eszközvásárlásra biztosított forrásokat. Mindezek eredményeként óriásit léptek előre a 21. századi mentőszolgálat megteremtése felé – vélekedett Csató Gábor.

Következő adásunk
Téma: Utolsó szippantás a pilisi Provance-ból - Június 17-én zárul a levendulaszüret – Papp József Szilárd, a Kevélyhegyi Levendulamező tulajdonosa
Ezt követő adásaink