Külföld
Szigorítana a fegyvervásárláson Donald Trump
MTI Kép: Reuters
2018. március 1.

Az Egyesült Államok elnöke szót emelt a fegyvervásárlók átfogó háttérellenőrzése mellett, és azt is támogatta, hogy 18-ról 21 évre emeljék a fegyvervásárláshoz szükséges alsó korhatárt.

Amellett is kiállt, hogy a mentális betegségekkel küzdők fegyverhez jutását is korlátozni kellene. Korábban egyébként éppen ő törölte el Barack Obama korábbi elnök rendeletét, amely pont ezt szabályozta.

Trump ezzel több olyan intézkedést is támogatásáról biztosított, melyeket a kampányát is támogató fegyveripari lobbi, a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) hevesen ellenez. Az elnök azt is elmondta, hogy a múlt hétvégén az NRA vezetőivel ebédelt, és közölte velük, hogy nagy támogatója a fegyvertartást szavatoló második alkotmánymódosításnak, ám „itt az idő, véget kell vetni ennek a hülyeségnek”.

Trump nem tett le arról sem, hogy lehetőséget kell adni az államoknak és tantestületeknek, hogy szükség esetén tanároknál is lehessen fegyver. Ezt az NRA is támogatja. Az egyik demokrata szenátor, Chris Murphy megjegyezte, hogy az NRA eddig minden korlátozási kezdeményezést elgáncsolt, és az elnöknek sem szabad lebecsülnie a lobbiszervezetet.

„Elnök úr, Önnek kell a tárgyalóasztalhoz ültetnie ebben a kérdésben a republikánusokat, különben a fegyverlobbi csírájában fogja elfojtani ezt a kezdeményezést” – fogalmazott Murphy. Az Egyesült Államok a nyugati országok közül az egyetlen, ahol a fegyvertartás alkotmányos alapjog, melyet az alaptörvény 1791-ben elfogadott, második módosítása rögzít.

Kapcsolódó cikkek
Fegyvert adna a tanárok kezébe is Trump

A tanárok felfegyverzése elejét veheti az iskolai lövöldözéseknek - fogalmazta meg az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Floridai merénylet: Magyarország részvétet nyilvánított 

A KKM közleményben fejezte ki részvétét a floridai középiskolában történt lövöldözésben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak.

Most adásban
Kimondott szavak, a Rádió Orient heti hírösszefoglalója
Ezt követő adásaink