Életmód
A túl nagy zaj rontja az életminőségünket is
M1 Kék bolygó/ híradó.hu Kép: pixabay.com
2018. március 2.

74 decibel. Csaknem négyszerese az ajánlott értéknek a zaj mértéke egy átlagos hétköznapi reggelen Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren. Nem véletlen, hogy a szakértőknek feladja a leckét a zajszennyezés csökkentése - írja a hirado.hu.

Nehezen hasonlíthatók össze az európai adatok

Berndt Mihály zajszakértő az M1 Kék bolygó magazinjában elmondta, hogy 2017-ben jelent meg egy olyan európai uniós adat, amely szerint a halált okozó környezetkárosítások sorában a légszennyezettség után második helyen a zaj áll. Budapest lakosságának mintegy 30-35 százalékáról pedig elmondható, hogy egészségkárosító zajhatásban él.

A zajszennyezés azonban nemcsak Magyarországon okoz problémát. Ezért azoknak a felméréseknek nincs valóságalapjuk, amelyek Szófia és Barcelona után Budapestet nevezik meg a harmadik legzajosabb városnak – állítja Berndt Mihály.
A zajszakértő szerint pillanatnyilag nincsenek olyan összehasonlítható adatok, amelyek alapján ezt ki lehetne jelenteni.

A következő években, amikor újabb zajtérképek készülnek, akkor már egy egységesebb európai számítás érvényesül. Jelenleg még mindenki a saját módszere szerint számolja ki a zajszinteket, de ez hamarosan megszűnik.

2021-ben mikor az új zajtérképek elkészülnek, akkor állnak majd olyan adatok a rendelkezésre Európában, amelyek összehasonlíthatók.

Magyarországon utoljára 2006-ban készült zajtérkép, időszerű lenne tehát a hivatalos adatok frissítése. De az sem árt tisztázni, hogy hány decibel felett beszélünk zajszennyezésről. Berndt Mihály ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy sok mindentől függ, hogy mi a határérték. Ha egy családi házas övezetben tartózkodunk, akkor nappal 50 decibel az az érték, amelyet előírások is szabályoznak.

A nagyvárosi, beépített területen ez az érték nappal 65 decibel.

Forrás: pixabay.com

Nagyok az eltérések a zajszint mérésekor

A riport elején elhangzott 74 decibel a 65-ös határértéknek természetesen nem a négyszerese. De ahogy Nagy Márton egyetemi adjunktus kifejtette a most használatban lévő skála egyáltalán nem egyenletes beosztású. Kétszer annyi decibel nem kétszer annyi hangot jelent. A tízszer akkora intenzitás az tízzel több decibelt jelent. Még tízszer akkora intenzitás, tehát az eredetihez képest már százszor annyi, az már hússzal több decibel.

Nagy Márton adjunktus az Eötvös Loránd Tudományegyetem környezettan szakos hallgatóival rendszeresen végez zajméréseket, leggyakrabban a budapesti Bocskai úton. Egy út mellett végzett ötperces mérés átlaga nem ritkán meghaladja a 76 decibelt is.

Ha egy ilyen mértékű zaj érne minket napi nyolc órában a munkahelyünkön, akkor az nagymértékben zavarná a mindennapi tevékenységünket.

A városi állatvilágra is kihat a zajszennyezés

Berndt Mihály a zaj állatvilágra gyakorolt hatására is kitért. Kifejtett azokat a megfigyeléseket, amelyek azt mutatták ki, hogy a városi madarak jóval hangosabbak, mivel ezek az állatok a hangjukkal kommunikálnak, és egymást sem értik meg, ezért kénytelenek emelni a szintet. A nagy zaj problémákat képes okozni a madarak párkeresésében is, mivel a különböző fajok egyedei így nehezebben találnak egymásra, mivel nem tudnak egymással kommunikálni.

Horváth Fanni OPH

A belvárosok autómentesítésével csak jól járhatunk

A nagyvárosok persze soha nem fognak elcsendesedni. Azonban bizonyos intézkedésekkel, csökkenthető a zajszint. A szakértő szerint, ha városfejlesztés vagy rehabilitáció során számításba veszik a szakemberek a zaj csökkentésének lehetőségét, már akkor sokat tettek mind a környezet, mind a lakosság érdekében. Egy közlekedési hálózat módosítása, vagy egy új útvonal kijelölése, esetleg a forgalom elterelése mind-mind előremutató lépésnek minősül.

De az is segíthet, hogyha forgalomtól elzárt területeket jelölnek ki. Erre jó példa Pécs pár éve megújult belvárosa, ahonnan miután kivezették a forgalmat, mintegy 20 decibelnyi zajszint csökkenést értek el. A pécsi példát más városok is követik. Így Hévízen, Keszthelyen vagy Kőszegen is igyekeznek mentesíteni az autóktól a belvárost. Ennek köszönhetően pedig nemcsak a levegő, hanem a zajszennyezettség is csökken.

Forrás: OPH

A WHO már több mint húsz éve meghúzta a határvonalat

A WHO már 1994-ben egy tanulmányában a 65 decibel feletti környezeti zajt egészségkárosító, mindenekelőtt alvászavaró hatásként értékelte, amelytől hosszú távon romlik a zajterhelésnek kitettek életminősége is. Más vizsgálatok azt mutatják, hogy az éjszakai nyugalmat már egészen kicsi, akár 30 decibel erősségű zajszint is károsan befolyásolhatja. A zavarási küszöb az egyéni érzékenység mellett a háttérzajtól és a hangfrekvenciától is függ. A WHO ezért éjszaka folyamatos belső zajra 30 decibeles határértéket javasol.

Kísérleti eredmények szerint a tartós erős zaj a káros szociálpszichológiai hatás mellett például vérnyomás emelkedést is kiválthat. Munkahelyi vizsgálatok szerint pedig nagyobb zajban az emberek teljesítménye és aktivitása is csökken.

Most adásban
Téma: Adventi elmélkedés – Gájer László atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára
Ezt követő adásaink