Kultúra
Itt a 90. Oscar-gála
MTI Kép: Reuters/Lucy Nicholson
2018. március 4.

Ma este – közép-európai idő szerint holnap hajnalban – adják át 90. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is esélyes az Oscarra.

A legtöbb, 13 kategóriában Guillermo del Toro A víz érintése című fantáziafilmje kapott Oscar-jelölést. Ezt a produkciót tartják a szakértők a legnagyobb esélyesnek a legjobb film és rendezés díjára.

A háromórás élő televíziós közvetítés házigazdája a tavalyi év után idén is Jimmy Kimmel lesz. A népszerű műsorvezető biztos, hogy reagál majd a Hollywoodot megrázó szexuális zaklatási botrányokra és az áldozatokért kiálló MeToo-kampányra.

A MeToo szervezői már jelezték: nem tartják lényegesnek, hogy a gála vörös szőnyegén vonuló sztárok fekete ruhában tanúsítsák szolidaritásukat az áldozatokkal, fontosabbnak érzik a tetteket, és azt tervezik, hogy inkább a műsorban szentelnek egy pillanatot a közös kiállásnak.

A Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett Oscar-gálát világszerte 225 országban és térségben közvetítik, Magyarországon a Duna Televízióban látható az élő adás.

Kapcsolódó cikkek
Számos mozi vetíti újra A Testről és Lélekről című filmet

A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről iránt rendületlenül nagy az érdeklődés.

Idén is érdemes lesz követni az Oscar-átadót

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről is bekerült az 5 legjobb idegen nyelvű alkotás közé.

Most adásban
Téma: Óvodafejlesztések szerte a Kárpát-medencében – Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa