Külföld
Politikai patthelyzet alakulhat ki Olaszországban
MTI/hirado.hu Kép: MTI/AP/Andrew Medichini
2018. március 5.

A fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a migráció- és Európa-ellenes politikát hirdető Északi Liga jelentős előnyét vetítik előre a vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei, amelyek alapján valószínűleg patthelyzet alakul majd ki az olasz törvényhozásban.

A La7 (A hetes) hírtelevízió részeredményekből kivetített előrejelzése szerint a parlament mindkét házában a 31 éves Luigi Di Maio vezette M5S lesz a legnagyobb önálló párt a maga 32-33 százaléknyi szavazatával, ám ereje elmarad majd az együttesen közel 37 százalékhoz jutó jobboldali konzervatív pártszövetségétől.

Utóbbi tömbön belül a részeredmények alapján a Matteo Salvini vezette Északi Liga lehet a domináns erő, miután mintegy 17,5 százaléknyi szavazatot kapott a 81 éves Silvio Berlusconi volt kormányfő által vezetett Hajrá Olaszország (FI) mintegy 14 százalékával szemben.

A balközép választási koalíció gyenge, összesen 22-23 százalékos eredményre számíthat, benne a mintegy 19 százaléknyi voksot begyűjtő, Matteo Renzi volt miniszterelnök vezette Demokrata Párttal (PD). A PD-vel szövetségben lévő, baloldali Szabadok és Egyelőek pártja alig több mint 3 százalék voksot kapott.

További csapást jelent az EU számára, hogy az Emma Bonino volt külügyminiszter és uniós biztos vezette, határozottan Európa- és migrációpárti Több Európát elnevezésű párt az előrejelzések szerint nem tudja majd átlépni a parlamentbe jutás 3 százalékos küszöbét.

„Ha ez lesz az eredmény, az vereséget jelent számunkra, és ellenzékbe vonulunk” – mondta a Rai állami televíziónak Ettore Rosato, a PD alsóházi frakciójának vezetője, kizárva a koalíciókötés lehetőségét az Öt Csillag Mozgalommal vagy a jobboldali pártszövetséggel.

Wolfango Piccoli, a Teneo Intelligence politikai tanácsadócég társelnöke Berlusconit és Renzit nevezte meg a választási éjszaka fő veszteseinek, és Twitter-bejegyzésében azt sugallta, hogy az M5S és az Északi Liga együtt képes lesz kormányt alakítani.

E két párt előretörésével a legtöbb aggodalomra okot adó forgatókönyv valósult meg egy olyan kampányt követően, amelyen foltot ejtett a politikai erőszak, a fokozódó migránsellenes hangulat és a gazdasági kilábalás erőtlensége miatt érzett általános elégedetlenség.

Megalapozatlannak bizonyultak viszont a választók politikától való elfordulásával számolók félelmei. A mintegy nyolcezer olasz település közel mindegyikéről beérkezett adatok alapján az olasz belügyminisztérium azt közölte, hogy a választási részvétel aránya alig maradt el a 75 százaléktól, ami szinte egyezik a 2013-as választások részvételi arányával.

Most adásban
Téma: Jó gyakorlat munkacsoport kezdte meg működését a budapesti kormányablakokban – Domokos Péter igazgató
Ezt követő adásaink