Életmód
Átlagon felül teljesít Békés megye turizmusa
MTI Kép: Pixabay
2018. március 7.

Tavaly minden idők legjobb évét zárta a magyarországi turizmus, Békés megye turisztikai mutatói az országos átlag felett nőttek az elmúlt hét évben – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán gyulai látogatása alkalmából.

Guller Zoltán kifejtette, 2017-ben a kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek száma alig maradt el a 12 milliótól, a vendégéjszakák száma megközelítette a 30 milliót. Ez a 2010-es vendégéjszaka-adatokhoz képest 51 százalékos növekedést jelent.

A szállásdíjbevételek tavaly 278 milliárd forintot tettek ki, ami 115 százalékkal több a hét évvel korábbinál.

Elmondta, hogy a KSH kereskedelmi szálláshelyadatai alapján Békés megyében tavaly 257 ezer vendég több mint 675 ezer vendégéjszakát töltött el. 2010-hez képest a vendégek száma megduplázódott, a vendégéjszakák száma közel 60 százalékkal, azaz az országos szint felett nőtt.

Most adásban
Téma: Ünnep előtti ellenőrzések a Jászságban – Lipták Gergely osztályvezető, Fogyasztóvédelmi Osztály és Tóth Sándor osztályvezető, Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztály
Ezt követő adásaink