Közigazgatás
NFM: a stabil költségvetés mellett jut pénz a fejlesztésekre is
Nemzetgazdasági Minisztérium Kép: kormany.hu
2018. március 7.

A kormány a költségvetés stabilitásának fenntartása mellett számos fejlesztési- és társadalompolitikai intézkedéshez biztosítja a szükséges forrásokat - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közleménye szerint februárban folytatódott az uniós támogatások hazai megelőlegezése, illetve fellendült a Modern Városok Program projektjeinek kifizetése is. Ennek eredményeként az év első két hónapját az államháztartás központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta.

Ezen belül a központi költségvetés hiánya 599,5 milliárd forint volt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 52,8 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 20,1 milliárd forintos többletet értek el. Az idei uniós kifizetések 492,0 milliárd forintban teljesültek szemben 2017 első két hónapjának 153,3 milliárd forintjával. 2018. február végéig a költségvetésbe azonban mindössze 17,9 milliárd forint uniós bevétel érkezett. Eközben magasabban alakultak a hazai forrásból megvalósuló fejlesztési célú kiadások, így többek között a Modern Városok Program finanszírozása is. Továbbá január 1-től a megbízható adózóknak a korábbi 45 nap helyett már 30 napon belül a számlájukra utalja az adóhatóság a visszaigényelt áfát.

Ez 200 milliárd forintos többletkiadást eredményezett az előző év azonos időszakának kifizetéséhez képest.

Tavaly január-februárhoz viszonyítva lényegesen növekedtek a foglalkoztatáshoz kapcsolódó különféle bevételek: például a személyi jövedelemadónál úgy látunk 17 százalékkal magasabb teljesülést, hogy változatlanul az EU egyik legalacsonyabb, 15 százalékos kulcsával adózunk. Ez a kedvező makrogazdasági folyamatoknak, valamint a meghozott kormányzati intézkedéseknek köszönhető. A dolgozók februárban kapták készhez először a 2016. novemberi hatéves bérmegállapodásban foglaltak, illetve a közszféra célzott ágazati béremelései okán az idei évtől magasabb fizetéseket. Ezáltal egyrészt több pénz marad a magyar családoknál, ami érdemben támogatja a fogyasztás bővülését, valamint a munkáltatói adócsökkentések (társasági adó, szociális hozzájárulási adó) és beruházásösztönző lépések nyomán érdemben javul a hazai gazdaság versenyképessége.

A fentiek alapján a kormány idei évre továbbra is 4 százalék feletti gazdasági bővüléssel és az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél teljesítésével számol.

Most adásban
Téma: Jó gyakorlat munkacsoport kezdte meg működését a budapesti kormányablakokban – Domokos Péter igazgató
Ezt követő adásaink