Kultúra
Emléktáblával tisztelegnek a honvéd légierő előtt Veszprémben
Veszprém Megyei Kormányhivatal Kép: OPH
2018. március 8.

Felavatták a Magyar Királyi Honvéd Légierő és a Magyar Királyi Honvéd 101. Puma Vadászrepülő Ezred tiszteletére állított emléktáblát a Veszprém Megyei Levéltár udvarán.

Ovádi Péter önkormányzati képviselő köszöntőjében hangsúlyozta: az elődeink iránti tiszteletet foggal-körömmel életben kell tartani, hiszen a honvéd becsület és fegyelem olyan erények, amelyek a mai napig változatlanul segítenek nekünk, hogy ebben az ingoványos időben is megtaláljuk a helyes utat.

Beszédet mondott Földváry Gábor István, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára is, aki kiemelte: a Magyar Királyi Honvéd Légierő egykori pilótái olyan kiváló emberek voltak, akik két nagyszerű örökséget hagytak az utókorra: a repülés szeretetének örökségét, és a szülőföld iránti.

VMKH


Az emléktáblát Földváry Gábor István, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere és Ovádi Péter önkormányzati képviselő leplezte le.


A II. világháborúban hősi halált halt katonák emlékére az emléktáblánál koszorút helyezett el Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke, valamint Huszár Péter alezredes, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság titkára.

Koszorút helyeztek el továbbá Veszprém Megyei Jogú Város, a Honvédelmi Minisztérium, a Veszprémben állomásozó katonai szervezetek és egyesületek képviselői.

Az emléktáblát Takáts István érseki kancellár és Oláh Emil alezredes, református vezető tábori lelkész áldotta meg.

Most adásban
Téma: Indul a strandszezon; Az önkormányzatokkal való kapcsolattartás – Harsányiné dr. Patkó Enikő megyei tiszti főorvos, főosztályvezető, Népegészségügyi Főosztály és Molnárné Taár Izabella hivatalvezető, Komáromi Járási Hivatal
Ezt követő adásaink