Gazdaság
A kormány továbbra is támogatja a külföldről érkező befektetéseket 
Kép: KKM
2018. május 17.

A Magyarországon is termelő nemzetközi cégek tevékenysége erősíti a magyar vállalkozásokat, ezért a kormány továbbra is támogatja a külföldről érkező befektetéseket és minél magasabb belföldi beszállítói arányt szorgalmaz – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Trend FM kereskedelmi konferenciáján csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető ismertette, hogy a jelenleg tárgyalás alatt álló 132 projekt közül rövid időn belül több is nemzetgazdasági jelentőségű beruházást eredményezhet. Megjegyezte, hogy a kormányzati stratégiai partnerséghez már csatlakozott 76 vállalat a megállapodások alapján 55 százalékról 61 százalékra emelte a belföldi beszállítói arányát, ami euróban mérve is milliárdos nagyságrendű többlet árbevételt hozott a Magyarországon működő vállalkozásoknak.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a beszállítói tevékenységen túl a kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességét és külpiaci megjelenését is támogatják az állami hitelek, valamint a technológiai felkészültséget, innovációs készséget és munkaerő-mobilitást támogató kormányzati intézkedések.

Fotó: KKM

Kiemelte ezek közül a munkásszállások építésének ösztönzését, a foglalkoztatottak lakhatását és utazását segítő támogatásokat, valamint a foglalkoztatási költségek mérséklését a szociális adó csökkentésével. A vállalkozások technológiai felkészültségét az ipar 4.0 mintagyári program és a modern vállalkozások programja erősíti, a magyar termékek és szolgáltatások külpiaci megjelenését pedig szakmai tréningek és üzleti fórumok szervezésével segíti a kormány – tette hozzá. A miniszter üdvözölte, hogy az állami hitelportfólióból egyre több kis cég részesül, hiszen – mint mondta – az idei első negyedévben kihelyezett 44 milliárd forintnyi Eximbank-hitel többségét, 57 százalékát már kis- és közepes vállalkozások kapták.

Szijjártó Péter közölte, hogy az Eximbank továbbra is a külgazdasági tárca portfóliójában marad, a kormány pedig arra fog törekedni, hogy fenntartsa a kisebb cégek részesedését a támogatottak között. Közölte továbbá, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tevékenységi köre kibővül az ipari parkok felügyeletével, miután a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beolvad a szervezetbe. Az új kormányzati ciklusban a Külgazdasági és Külügyminisztérium aktív jogszabály-kezdeményezőként kíván működni és nyitott a gazdasági szereplők visszajelzései iránt – jelentette ki a tárcavezető.

A rendezvényen Dancsó József, az EXIM operációs vezérigazgató-helyettese a következő évek legnagyobb kihívásának nevezte a versenyképesség ösztönzését, ennek érdekében pedig a támogatások lehívásának egyszerűsítését sürgette. Hozzátette, hogy a hitelezés egyre inkább a kis- és közepes vállalkozások irányába tolódik, ezért az Eximbank működésének is ennek megfelelően kell átalakulnia. Az intézmény szerepe különösen ott jelentős, ahol a pénzügyi közvetítői rendszer hiányos, bár az utóbbi 1-2 évben a kereskedelmi bankok hitelezési hajlandósága erősödik, hitelezési tevékenységük pedig egyre inkább kiterjed a kisebb cégekre is – hangsúlyozta.

Következő adásunk
Téma: Az első balatoni gőzhajó 1846. szeptember 21-én indult útjára – Miklós Tamás szakmai igazgatója, Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjtemény
Ezt követő adásaink