Belföld
Dömötör: jövő pénteken lehet a végszavazás
M1/MTI Kép: MTI Fotóbank
2018. július 11.

Jövő pénteken az Országgyűlés elfogadhatja a jövő évi költségvetést, amely biztonságot és kiszámíthatóságot jelent majd a gazdasági szereplők számára is ‒ közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Dömötör Csaba elmondta, a jövő évi költségvetés tervezete a legnagyobb hangsúlyt a biztonságra helyezi, amely egyszerre jelent fizikai és anyagi biztonságot.
A kormány még nagyobb figyelmet szentel a közbiztonságra, jövőre a tervezet szerint 350 milliárd forint áll majd rendelkezésre közbiztonsági célokra, és több pénz lesz a határok védelmére, valamint folytatódik a rendvédelmi életpályamodell.

Pénzügyi értelemben is meg kell erősíteni a biztonságunkat, ez azt jelenti, hogy az általános költségvetési tartalékot 50 százalékkal kívánják emelni jegyezte meg.

Dömötör Csaba a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a családok biztonságáról szólva azt mondta: bővülnek a családi adókedvezmények, a kétgyermekes családok adókedvezménye 40 ezer forintra nő majd, továbbá folytatódik az otthonteremtési program, amelyre 242 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A munkaadói adók 17,5 százalékra csökkennek, ami megteremti a lehetőséget a további béremelésekre.

Ez a költségvetési tervezet a legtöbb kiemelt területre több forrást biztosít: több jut majd jövőre az egészségügyre, a honvédelemre és az oktatásra mutatott rá Dömötör Csaba.

Kapcsolódó cikkek
Dömötör: a jövő évi büdzsé jó alap Magyarország további erősödéséhez

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a 2019-es költségvetés jó alap a további erősödéséhez.

Következő adásunk
Téma: Felavatták Erzsébetváros névadójának első köztéri szobrát a VII. kerületben – Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere és Elmer István József Attila-díjas író
Ezt követő adásaink