Gazdaság
400 magyar kutató nyert pályázati pénzt     
MTI Kép: Pixabay
2018. augusztus 9.

Felfedező kutatásokra 400 magyar kutató összesen 12 milliárd forintot nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal pályázatain – közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg. Az elnyert források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó új módszerek, eljárások kidolgozását és nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik.

Mint írják, a 2015-ös 7,9 milliárd forintról folyamatos növekedéssel idén 16,5 milliárd forintra nőtt a felfedező kutatási programokat ösztönző pályázatok keretösszege, ebből 12 milliárd forintos keretösszegre hirdetett most eredményt az NKFI Hivatal. Az állami szervezet pályázatai

a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorokat, az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatókat, valamint a tapasztaltabb kutatókat egyaránt támogatja.

A felhívásokra összesen több mint 1100 pályázat érkezett.

A pályázatok értékelése anonim szakértők bírálatai alapján, szakértői zsűrik és tudományterületi kollégiumok részvételével zajlott. A szakterületi kollégiumok értékelésre és rangsorolására vonatkozó javaslatát az NKFI Hivatal új elnöke, Birkner Zoltán változtatás nélkül jóváhagyta, miután lezárult a kormányzati feladatstruktúra változásából fakadó átadás-átvétel és az ezzel járó adminisztrációs munka.

A posztdoktori kiválósági programban (PD_18) a már tudományos fokozattal rendelkező, de kutatói pályáját most kezdő 68 kutató nyert támogatást három évre. A tapasztaltabb kutatók számára kiírt témapályázaton (K_18) 6,5 milliárd forintból 192 új kutatási projekt elindítását támogatják, míg a 40 év alatti fiatal kutatóknak meghirdetett témapályázat (FK_18) keretében 93 új projekt kezdődhet összesen 2,9 milliárd forintos támogatással.

A nemzetközileg is kiváló eredményeket elérő kutatócsoportoknak kiírt felhívásban (KH_18) 26 pályázatot fogadtak el összesen mintegy 500 millió forintos támogatással. A magyar és külföldi kutatócsoportok együttműködését ösztönző kutatási témapályázaton (NN_18) 18 pályázó nyert összesen mintegy 670 millió forint támogatást.

A legtöbb, összesen 49 sikeres pályázat az Eötvös Loránd Tudományegyetemről (ELTE) érkezett,

összesen 1,38 milliárd forint támogatást elnyerve. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményeinek rangsorát az MTA Természettudományi Kutatóközpont vezeti 21 támogatott projekttel, 0,72 milliárd forintnyi összesített támogatással.

A közlemény kitér arra is: az NKFI Hivatal újra meghirdeti a jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportokat támogató kiválósági pályázatát (KH_18) 1,2 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásra 2018. szeptember 13-ig lehet pályázatokat benyújtani.

Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink