Közigazgatás
Hasznos tanácsok a Ryanair járattörlésben érintett utasok számára
ITM Kép: Horváth Fanni OPH
2018. augusztus 10.

Több, pénteken induló budapesti járatát is törölnie kellett a Ryanairnek pilótáik európai szintű munkabeszüntetése miatt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az érintett utasok kellemetlenségeinek enyhítésére az alábbiakban összefoglalja az ezzel kapcsolatos, legfontosabb információkat és tanácsokat.

A Ryanair légitársaság a svéd, ír, holland, belga és német pilótáinak sztrájkja miatt az összesen 2400 pénteki járatából már több mint 400 járatot törölni kényszerült. Ez a magyarországi járatokat is érinti: a Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint pénteken reggel nem indul a 196-os járat Berlinbe, a 219-es Nürnbergbe, illetve a 20:20-kor induló 8415-ös járat Brüsszel-Charleroi-ra.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felhívja az utazni szándékozókat, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a Ryanair légitársaság honlapját, illetve telefonos applikációját, ahol az egyes járatokkal kapcsolatos friss információkat megtalálhatják.

Az utasoknak fontos tudniuk, hogy nem jár kártalanítás, ha a járattörlést rendkívüli (valamilyen előre nem látható és elháríthatatlan) körülmény okozta. Azt, hogy a sztrájk rendkívüli körülménynek minősül-e, a tagállami hatóságok eljárásuk során állapítják meg. Ennek kivizsgálását és elbírálását az utasok a járat indulása szerinti ország végrehajtó hatóságainál kezdeményezhetik.

Magyarországról induló járatnál a Fővárosi Kormányhivatal V. Kerületi Hivatala a kompetens.

Emellett a magyar utasok a járattörlésekkel kapcsolatban felmerült költségeik megtérítése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezetében működő Európai Fogyasztói Központhoz is fordulhatnak, amennyiben a Ryanair előzetesen nem rendezi panaszukat.

Járattörlés esetén további hasznos tanácsokat kaphat az ITM oldaláról.

Kapcsolódó cikkek
Budapestet is érinti a pénteki Ryanair sztrájk 

Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a légitársaságnál pénteken, több országban zajló munkabeszüntetés miatt.

Eddigi legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair

Szerdán és csütörtökön 2400 járatból több százat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt.

Ki profitál a csődbe ment légitársaságokból?

A Lufthansa lehet a legnagyobb nyertes, de a Wizz Air és a Ryanair szintén profitálhat – írja a Világgazdaság.