Belföld
Népszerűek a magyar állatkertek
Világgazdaság Kép: Debreceni Állatkert
2018. december 6.

Nagyon jó évet zárnak az idén a magyarországi állatkertek – erről a Magyar Állatkertek Szövetségének (MÁSZ) elnöke beszélt a Világgazdaságnak. Andréka György elmondta, hogy a hazai létesítmények december végéig összesen 3,5-4 millió vendéget regisztrálhatnak 2018-ban, ami 10-12 százalékos növekedés a korábbi évekhez képest.

Kiemelte, hogy ezzel a forgalommal a MÁSZ az ország leglátogatottabb kulturális és szabadidős hálózatának számít, az állatkertek sokkal szélesebb látogatói kört vonzanak, mint a legtöbb természettudományi múzeum vagy más, hasonló természetvédelmi intézmény.

Ez főképp annak tudható be, hogy az állatkertek ma már nem csupán látványosságot jelentenek, hanem a helyi lakosság rekreációs célpontjává váltak, és vonzzák a más régiókból érkező turistákat is. Becslések szerint a világ valamennyi állatkertjét évente mintegy 700 millióan keresik fel. Az egyes komplexumok néhány százezer látogatót fogadnak, millió feletti vendégszámot jellemzően a nagyobb fővárosi állatkertek érnek el.

Andréka György szerint a hazai állatkertek nemzetközi összehasonlításban is színvonalas szolgáltatást nyújtanak. Az idén a MÁSZ az Euró­pai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének teljes jogú tagjává vált, a Nyíregyházi Állatparkot pedig – a 250–500 ezer látogatót fogadó állatkertek kategóriájában – Európa legjobb állatkertjének választották meg, és Az év turisztikai attrakciója címet is elnyerte. A szabolcsi megyeszékhely állatparkjában jelenleg is mintegy hétmilliárd forintos beruházás zajlik.

A lehetőségeihez mérten valamennyi állatkert fejleszt, ehhez a Modern városok program forrásai és európai uniós pályázatok is rendelkezésre állnak – jegyezte meg. A MÁSZ elnöke az állatgyűjtemény kialakításáról azt mondta, hogy annak nem a látogatói igények kielégítése az elsődleges szempontja, hanem a fajok védelme. A szakértők megállapították, hogy az állatkertek körülbelül kétezer olyan állatfaj hosszabb távú fennmaradását képesek biztosítani, amelyeknek az eredeti élőhelyükön már nincs esélyük a túlélésre.

Most adásban
Mentális jólléttel a boldog karácsonyért? Miért ne? – Rendhagyó ünnep előtti disputa - lélektől lélekig - Márton-Koczó Ildikó, coach, mentális segítő és az ok vagyok.hu alapítójával, a kérdés szakértőjével
Ezt követő adásaink