Gazdaság
Véget ért az ÁSZ ötödik közpénzügyi vezetőképző programja
Állami Számvevőszék Kép: kormany.hu
2019. január 10.

Lezárult az Állami Számvevőszék közpénzügyi vezetőképzésének ötödik programja, melyben 17 önkormányzati tulajdonú egészségügyi gazdasági társaság, illetve szakrendelőt is működtető kórház első számú vezetője vett részt. 2018 novemberében a témában szervezett konferencia nyitotta meg a képzést: négy témakörben előadások hangzottak el, majd interaktív elemeket is tartalmazó modulokban folytatódott a képzés. A résztvevők ezután hét héten keresztül távoktatás keretében mélyíthették el szakmai és vezetői ismereteiket, hogy aztán a megszerzett tudásról értékelő, záró konzultáció keretében számoljanak be. Az ÁSZ etikus vezetőképző programja 2019 márciusától továbbra is az egészségügy területén folytatódik.

Az Állami Számvevőszék a 2017 decemberében zárult, múzeumigazgatóknak szóló szemináriumát követően, 2018 márciusában a gyermekvédelmi és szociális intézmények vezetőit szólította meg. A második képzési program zárását követően, május végétől újabb ellenőrzötti kör, az önkormányzati gazdasági társaságok vezetői kaptak lehetőséget a programon történő részvételre. Ezt követte a negyedik képzési program, az állami vállalatok vezetői számára, majd 2018 novemberétől az egészségügyi szakrendelők kerültek fókuszba.


Az ÁSZ 2018. november 22-én rendezte meg „Fókuszban az egészségügyi szakrendelők – konferencia és közpénzügyi vezetőképzés" című programját, amely a délelőtti konferenciát követően másfél napos képzési modullal, majd kivételesen héthetes távoktatással folytatódott. A képzési program november 22-i nyitókonferenciáján Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke és Dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára tartott előadást. A továbbiakban az ÁSZ két felügyeleti vezetője: Dr. Németh Erzsébet és Dr. Nagy Imre osztotta meg az ÁSZ ellenőrzési és elemzési tapasztalatait a hallgatósággal.


A nyitókonferencián Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke elmondta: az Állami Számvevőszék 2016 és 2018 között összesen 31 járóbeteg-szakellátást is végző egészségügyi szolgáltató ellenőrzését végezte el. Az ÁSZ ellenőrzései a szakmai feladatellátásra nem terjedtek ki. Ugyanakkor a közpénzekkel és közvagyonnal való szabályszerű gazdálkodás az egészségügyi feladatellátásra is hatással van, mivel a gazdálkodási szabálytalanságok a szakmai feladatellátás biztonságát is veszélyeztetik – hívta fel a figyelmet az ÁSZ alelnöke. Az ÁSZ a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karával együttműködve 2017-től indította el – kifejezetten a már ellenőrzött költségvetési intézmények, illetve köztulajdonban lévő gazdasági társaságok első számú vezetőinek – ingyenes, 50 órás közpénzügyi vezetőképzését. A tematika középpontjában az etikus közpénzügyi gazdálkodás áll – ismertette az alelnök.


Az ÁSZ tanácsadó tevékenységének célja a tudásmegosztás, a „jó gyakorlatok" terjesztése, valamint a közpénzügyi és vezetői ismeretek fejlesztése a közpénzügyi rendszer szervezetei körében. E célt erősítette meg, hogy 2015-ben az Országgyűlés határozatában bízta meg a Számvevőszéket, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést. Ennek érdekében az ÁSZ a Miskolci Egyetemmel 2016. február 1-jével létrehozta a Közszolgáltatási menedzsment intézeti tanszéket. A 2016 szeptemberében indult képzési program célkitűzése az etikus közpénzügyi vezetőképzés tudományos megalapozása, és kifejezetten a költségvetési intézmények első számú vezetői számára készült, az ő munkájukat kívánja segíteni.


A közpénzügyi vezetőképző program 2019 tavaszán továbbra is az egészségügyre fókuszál: az ÁSZ képzése márciustól kórházak első számú-, és gazdasági vezetői számára válik majd elérhetővé.

Következő adásunk
A Pest Megyei Kormányhivatal rádiós híradója
Ezt követő adásaink