Közigazgatás
Könnyebb lesz a földügyek intézése
MTI Kép: Pixabay
2019. január 22.

Egyszerűsíti a földhivatali ügyintézést a kormány, a jövőben online is elérhetők lesznek a hivatal szolgáltatásai – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Tuzson Bence közölte: a kormány olyan döntéseket szeretne hozni, amelyekkel csökkenteni lehet az állampolgárok elintézendő ügyeinek számát, miközben emelkedik az ügyintézés színvonala.

A kormányablakokat tavaly több mint 14,5 milliószor keresték fel 13,5 millió üggyel, míg az átlagos ügyintézési idő kicsit több mint 8 perc, a várakozási idő pedig mintegy 15 perc volt.

Az államtitkár kiemelte az egyablakos ügyintézést, ami azt jelenti, hogy 1500-féle ügyet lehet elintézni a kormányablakokban, így nem kell különböző hivatalokban sorba állni. Ennek keretében alakítják át úgy a földhivatali működést, hogy ott is lehessen online módon intézni az ügyeket. Az ehhez szükséges fejlesztés hosszabb, 1-1,5 évet vesz igénybe – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek
Tuzson: elsődleges lett az állampolgárok segítése a közigazgatási ügyintézésében

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány célja a következő húsz, harminc évben, hogy hazánk Európa egyik legélhetőbb országa legyen.

Bizalmas kapcsolatot szeretne az állampolgárokkal Tuzson Bence

Az államtitkár szerint Ausztriát is megelőztük a kormányablakok ügyintézési gyorsaságával.

Következő adásunk
Téma: Új áramfejlesztőket és szivattyúkat kaptak önkéntesek – Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelője és Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, szóvivő
Ezt követő adásaink