Közigazgatás
Miért nincs önbizalmuk a fiataloknak?
hirado.hu Kép: Pixabay
2016. november 30.

Egyre erősebb önbizalomhiánnyal küzdenek a mai fiatalok, és saját vállalkozás elindításában egyáltalán nem gondolkodnak.

A fiatalok házasodási kedve csökken, míg az egyedülállók száma növekszik – ez derült ki az Új Nemzedék Központ által szervezett szerdai rendezvényen, ahol a szakemberek mellett Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára is részt vett.

Magyarországon 2000 óta készül kutatás a fiatalok életmódjáról és életviteléről. A felmérésekből egyértelműen látszik, hogy csökken az ifjak házasodási kedve és folyamatosan növekszik az egyedülállók száma.

„A fiatalokban nagyfokú bizonytalanság van, hogy egyáltalán házasságban kívánnak-e élni, miközben a házasságot fontosnak tekintik” – magyarázta Székely Levente, a Társadalomkutató Kft. kutatási igazgatója. Míg 2000-ben a 15-29 éves korosztály 22 százaléka házasságban élt, addig 2012-ben csupán 9,7 százalékuk, ráadásul egyre jobban erősödik a fiatalok körében az akaratlagos egyedüllét és az akaratlagos gyermektelenség trendje.

„A Z generáció alapállása, hogy nem akar kirepülni a családi fészekből, így sokáig a szüleivel él” – ez a magyarázata Sas István, reklámpszichológus, tanár szerint annak, hogy a családvállalás kitolódik.

Fotó: Pixabay

Vannak a „tanácstalanok” és vannak a „versenylovak”

Már 14 éve tanít fiatalokat Perlaky-Papp József, aki úgy látja, hogy két csoportba lehet osztani a diákokat. A nagyobb csoportot a tanácstalanok alkotják, ide tartozik a főiskolások, egyetemisták csaknem 70 százaléka a Budapesti Metropolitan Egyetem docense szerint. A tanácstalanok nemcsak szakmai téren nem tudják pontosan, hogy mit szeretnének, hanem a családalapítást tekintve is bizonytalanok. Nincs motivációjuk és hajlamosak a döntéseiket is minél későbbre halasztani.

A diákok egy kis hányada viszont olyan, mint a „versenyló”. Ők pontosan tudják, hogy mit szeretnének és azt, hogy mit, mikor, milyen úton akarnak elérni. Viszont ők a kisebbség, a diákok csupán néhány százaléka az, akinek biztos tervei vannak.

Saját bizniszről nem is álmodik a magyar fiatal

Mivel a fiatalok többsége bizonytalan, nem is gondolkodnak saját vállalkozás beindításán. A Magyar Ifjúságkutatásból kiderül, hogy a 15-29 éves korosztály 53 százaléka teljesen elképzelhetetlennek tartja, hogy saját vállalkozást indítson el, csupán 4 százalékuk biztos benne, hogy saját bizniszbe kezd.

Érdekesség, hogy ezzel szemben Amerikában, minden második fiatal saját üzlet beindításán gondolkodik.

Perlaky-Papp József és Sas István is úgy látja, hogy a Z-sek egy nagyon elveszett generáció. Ez már önmagában is nagy probléma, de ehhez társul egy még nagyobb gond Sas szerint. Mégpedig az, hogy a fiatalok önbizalmát úgy akarja visszaadni a közeg, amelyben élnek, hogy gyakorlatilag teljesítmény nélkül dicsérik őket.

Nem a tényleges eredményeiket vesszük alapul, nem a valós teljesítményüket, csupán azért, hogy némi önbizalmat adjunk nekik – magyarázta a szakember, aki az indokolatlan és túlzásba vitt dicséretet nagy hibának tartja.

-