Kultúra
„Sors elől szökve, mégis, szembe sorssal”
OPH Kép: pestbuda.hu
2017. október 26.

Dsida Jenő rövid alkotói pályája ellenére is igen gazdag és jelentős életművet hagyott hátra. Felszeghi Sára orvos-kutató a Rádió Orient vendégeként arról beszélt, hogy a költő művészete és poétikája egy súlyos betegség, illetve a halál árnyékában bontakozott és teljesedett ki.

A helikoni erdélyi magyar írók és költők szabad íróközössége egyik legfontosabb fóruma az 1926 és 1944 között évente egyszer összeülő marosvécsi találkozó volt. Vass Albert maga mesélte el, hogy egy ilyen alkalomra a fiatal Dsida Jenő a Psalmus Hungaricus című versével érkezett. A felolvasás végeztével Kós Károly odalépett hozzá, barázdált arcán könny pergett végig, megölelte, majd így szólt: „Te taknyos! Hogy mersz ilyen szépet írni?” A kérdés magában foglalja mindazt, amit a fiatalon elhunyt költővel kapcsolatban mindenképpen el kell mondani, s amit a kortárs költőtárs, Szemlér Ferenc fogalmazott meg nagyon pontosan:

Dsida Jenő ... Élete rövid volt, azt is súlyos szervi szívbaj árnyékolta. Mégis olyan költői művet hozott létre, amelyet figyelmen kívül hagyni megbocsáthatatlan könnyelműség lenne.” – írja.

A családi hagyomány szerint a költő szívbetegsége egy vörheny szövődményeként alakult ki, Imbery Melinda, a költő felesége egy interjúban azonban arról tesz említést, hogy Dsidának veleszületett szívhibája volt. A szakember elmondta, saját orvosi kutatásai is ezt támasztják alá: Dsida kamrai septumdefektusban szenvedett, a vörhenyt követően alakulhatott ki szövődményként a miocarditis, vagyis szívizomgyulladás, illetve a billentyű elégtelenség. A kutató azt is kiemelte, bár a fennmaradt orvosi dokumentumok nem egyértelműek, összesítve az adatokat, illetve a levelezés ismeretében végül igazolást nyert a következtetés.

A szenvedést is megkóstoltam már...”– írja az Erdélyi Helikon 1929-es évfolyamában közzé tett önéletrajzában Dsida, aki egyértelműen tisztában volt a saját betegsége súlyával, és hogy rövid életre számíthat.

A költő még gyermekként esett át egy nagyon súlyos vörhenyen, melynek hatásait tovább erősítette az egyébként is meglévő, veleszületett, közepes súlyosságú kamrai septumdefektus. A forrásokból kiderül, hogy 1928-ban (21 évesen) is csupán 47 kg volt, továbbá ismételt felső légúti betegségeiről is tudunk – említi a kutató, valamint felesége, Imbery Melinda visszaemlékezése is szolgál információval: „Emlékszem, hogy megijedtem, mikor először meghallottam, hogy ver a szíve! Nem is dobogott, hanem valósággal fújtatott. Született szervi szívbaja volt.”

Ehhez társult a vörheny szövődményeként kialakult karditisz és a billentyűhiba. A betegségtudat és szorongás mellett a hit és a kötelesség is közrejátszott ennek a rendkívüli életműnek a megalkotásában, melyet végig kísért a betegség- és haláltudat is – magyarázta Felszeghi Sára, rámutatva, ezek az évek ugyanakkor az eszmélés évei is. A maga alkotta világba, a könyvek varázslatába menekül a széltől is óvott gyermek – mesélte a szakértő.

Az édesapa, Dsida Aladár a háború első évében orosz fogságba esett, ahonnan 1918-ban került haza. Ezek az évek sok szempontból meghatározóak a fiatal Dsida életében. Valószínű ekkor született az a drámai élmény, amit a Tükör előtt c. versében dolgoz fel, és ami Trianon egész tragédiáját is magában hordozza.

„A tovatűnő ifjúság, az összeomlás és Erdély elvesztésének fájdalma tört föl ebben a zokogásban, tanúskodva egy nemzet és egy nemzedék tragédiájáról:” – idézi Lisztóczky László irodalomtörténészt a szakértő. Ez az eszmélés aztán a költő egész életét meghatározó elköteleződést eredményez, melynek megfogalmazása a Psalmus Hungaricusban teljesedik ki:

Nincs más testvérem, csak magyar.

Ha virrasztok, miatta állok poszton,

csak tőle kérek kenyeret

s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.

A költőt szülei szigorú vallásos nevelésben részesítették. Édesapja tagja volt a Katholikus Charitas hatvan fős választmányának, édesanyja pedig a ferences rend világiak számára alapított rendjének. A vallási élmény Dsida líráját is erőteljesen áthatotta – emelte ki Felszeghi Sára.

Verselni a Pázmány Péter Királyi Katholikus Főgimnáziumgimnázium évei alatt kezdett. Az iskola önképzőkörének alapítóelnöke, valamint az iskola Sógorság című lapjának szerkesztője lett, amelyben Zsidó Adolár néven jelentette meg verseit. E tevékenységét tanárai közül sokat nem nézték jó szemmel. Első verseit 1923-1924-ben Benedek Elek jelenteti meg Cimbora című gyermekújságjában, aki a versek közlésén túl atyai barátságával is kitünteti Dsidát, a költő első mestere és példaképe lesz. A neki írt levelekből szépen kirajzolódik a fiatal alkotó mély elkötelezettsége és küldetéstudata.

Egy szatmári újság, a Szamos hasábjain megjelent, irredentizmusnak vélt, Karácsonykor című verse miatt kicsapták a katolikus gimnáziumból lett Liceul Eminescuból, sőt Románia összes gimnáziumából. Végül egy országgyűlési képviselő közbenjárására tisztázták, hogy a verset más indításból írta, így visszavették az iskolába és leérettségizhetett. Ezek az izgalmak megviselték az amúgy is szívbeteg Dsidát, hiszen pontosan tudta, hogy az érettségin nem számíthat pártatlan elbírálásra, amivel ráadásul nem volt egyedül. Az élményről a kolozsvári Keleti Újságban 1935-ben megjelent Tízéves nem-találkozó című tárcájában ír: „A rosta keményen dolgozott: huszonegy magyar fiú közül mindössze ötünknek sikerült az érettségi” – idézi a szakértő.

Korai ifjúságának versei 534 költeményt ölelnek fel. A halál – egyáltalán nem romantikus értelemben vett – gondolata mellett mindig jelen van az életigenlés is. A költő nem vágyja a halált, sőt arról játékosan képes verselni.

Rövid élete alatt két kötete jelent meg: a Leselkedő magány (1928) és a Nagycsütörtök (1935). Harmadik kötete, az Angyalok citerája már halála után jelenik meg, de a Tükör előtt című verses önéletrajzának korrektúráját halálos ágyán még elvégezte, és nem kis iróniával jegyezte meg, hogy halála „Jó reklám lesz a Helikonnak...”

Súlyos, ágyhoz kötött beteg négy hónapig volt. A láza decemberben kezdődött egy tüdőgyulladással. Karácsony előtt még dolgozott, majd ezt követően került az akkor nagy nevű kolozsvári zsidó kórházba Mátyás Mátyás professzor keze alá, de a kialakult szívburokgyulladást és szepszist, az ezek nyomán létrejött trombusokat, majd legvégül az agyvérzést már nem élte túl. 1938. június 7-én este, ahogy azt előre látta és megírta Este érkezem című versében, meghalt – mondta a kutató.

Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt idézve, a „Mozart-alkatú csodagyermek” méltó helyére állításával az irodalmi kánon még adós – húzta alá a szakértő, hozzátéve, Imbery Melinda (a költő özvegye) egyik vele készült interjúban nyilatkozta, hogy nem tudta teljesíteni a költő Sírfelirat című versében, 1935. július 9-énmegfogalmazott végakaratát, hogy felejtse el arcának „romló földi mását”.

Dsida Jenő sírja a Házsongárdi temetőben
Wikipedia

Bár volt idő, amikor többen törekedtek a magyar irodalomban arra, hogy ez a végakarat teljesüljön, szerencsénkre nem sikerült. Az Erdélyi Helikonban 1929-ben jelent meg a költő rövid önéletrajza, melyben azt írja: „Valami lesz belőlem, de még nem tudom: mi.” Ma már tudjuk – zárta szavait Felszeghi Sára orvos kutató. Dsida volt az a költő, aki „Sors elől szökve, mégis szembe sorssal” élt és alkotott, a magyar és a világirodalomban is maradandót.



-