Belföld
Tovább bővül a Mol Bubi-hálózat
Világgazdaság Kép: photographic/Máté Évi
2017. október 31.

Tavaly 645 ezerszer használták a Mol Bubit, idén jelentős bővülést hozhat az M3-as metró felújítása is. A rendszer indulása óta az állomások száma 62, a kerékpároké 35 százalékkal nőtt – írja a Világgazdaság.

A Mol Bubi közbringarendszer üzemeltetési költsége megközelítőleg 260 millió forint, melynek több mint a felét a Mol finanszírozza – közölte a Világgazdasággal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóosztálya. A társaság hangsúlyozta: a rendszer nem profitorientált, a Fővárosi Önkormányzat a budapesti közösségi közlekedési rendszer kiegészítőjeként működteti. A közbringarendszer jegy- és bérleteladásból származó bevétele 2015-ben és tavaly is mintegy 70 millió forint volt, az idén január és szeptember között a bérletek adták a teljes értékesítési forgalom 75 százalékát. Az idei téli forgalom valószínűleg eltér majd a korábbi évekétől, a BKK arra számít, hogy az M3-as metró felújítása miatt sokan választják majd alternatívaként a Bubit a rövidebb távú útjaikra.

Tavalyelőtt 651,6 ezer tavaly pedig 644,7 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a Mol Bubi rendszerében, amelybe eddig mintegy 50 ezren regisztráltak. Egy regisztrációval egy időben akár négy kerékpár is bérelhető, a közlekedési központ becslése szerint több mint 100 ezren próbálták már ki a szolgáltatást. A 2014. szeptember 8-i induláshoz képest a gyűjtőállomások száma 62, a kerékpároké pedig 35 százalékkal nőtt, már 124 állomáson összesen 1486 bicikli érhető el.

A legnépszerűbb gyűjtőállomások a Jászai Mari téren, az Erzsébet téren, a Kálvin téren, a Fővám téren, a Városháza Parkban és a Szent Gellért téren működnek. A legkedveltebb időszakok jellemzően hétköznaponként 7.30 és 9.30, valamint 16 és 18 óra között vannak, ezenkívül a péntek és szombat esték hoznak kiemelkedő forgalmat. Érdekesség, hogy a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. szereli össze az egyedi gyártású kerékpárokat, amelyek beszerzési költsége 230 ezer forint darabonként.

Müpa–Nemzeti Színház néven augusztus 24-én új gyűjtőállomással bővült a közbringarendszer, és a Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből 2018-ban újabb állomásokkal és kerékpárokkal egészítik ki a hálózatot, emellett további területeket is bekapcsolnak a szolgáltatásba. A Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) keretében szintén jövőre Óbuda központi részét is bekapcsolják a rendszerbe, az előkészítés már zajlik.

A fejlesztések közül a BKK kiemelte, hogy egyszerűsítenék a szerződéskötést, és fejlesztenék az applikációt, hogy magasabb színvonalon szolgálják ki az ügyfeleket. Olyan informatikai fejlesztéseket is terveznek, amelyek által a felhasználók több információhoz juthatnak. A közbringarendszer fejlesztésének tekinthető a szolgáltatási terület közúthálózatának kerékpárosbaráttá fejlesztése is, amelyre Vekop-forrásból 8,4 milliárd forintot fordítanak.

Most adásban
Téma: A Herman Ottó Intézet munkájának bemutatása – Béres András ügyvezető, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Ezt követő adásaink