Kultúra
Halloween vs. mindenszentek
OPH Kép: Pixabay
2017. november 2.

Sokszor éri az a vád a halloweent, hogy az valójában a pogányok ünnepe, és az ördöggel cimborál, aki a boszorkányos mulatságok résztvevője lesz. Hogy ez így van-e, arról nem mondunk ítéletet, mindenesetre a halloweennak nagyon is keresztény gyökerei vannak, még ha leginkább amerikai szokásnak is mondható az ünnep megtartása.

Az ősi kelták Írország és Nagy-Britannia területén, ahogyan egyébként tették minden hónap utolsó napján, október 31-én is ünnepet ültek. Az azonban, hogy halloween ünnepe éppen október utolsó napjára esik, nem véletlen.

Az ősegyház és a megholtak

Az egyház szerint élő és elhunyt tagjai titokzatos közösséget alkotnak. A földön élő lelkek közössége a küzdő egyház, a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké a szenvedő egyház, a már mennyekbe jutott hívek társasága pedig a diadalmas egyház. November 1-jén a katolikus egyház a megdicsőült lelkeket ünnepeli, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg, hiszen rengetegen vannak. Ide tartoznak az életszentség hírében meghaltakon kívül ugyanis azok is, akik a purgatóriumban megtisztulva már megérkeztek a mennyországba.

Mindenszentek ünneplése az egyházban szent IV. Bonifác pápa (7. század eleje) uralkodásához köthető, aki Rómában a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére szentelte az addig pogány Pantheont. Ennek évfordulóját kezdték mindenszentekként ünnepelni a katolikusok. III. Gergely idején (8. század) az ünnep átkerült május 31-re, és „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapja lett. A hagyomány szerint IV. Gergely (9. század) helyezte át az ünnepet november 1-jére, majd Jámbor Lajos frank császár (814840) volt az, aki aztán 835 körül az egész birodalomban elrendelte megtartását, sőt, Gergely engedélyével egy nappal meg is toldotta azt. Ugyanis a nagy hatalmú és tekintélyű szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután mindenszentek ünnepén az egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzék, így azokról is, akik esetleg még nem érkeztek meg a mennyek országába. 998-tól kezdve tehát a halottak napját is ünnepnapként, a mindenszenteket követő második napon, november 2-án tartották. Róma a 14. században fogadta be az ünnepet.

Fra Angelico: Mindenszentek 15. sz. National Gallery, London
Wikimedia Commons

A pogány druidák és a kereszténység

Szent Patrik működésének hatására ‒ aki az 5. század második felében tevékenykedett misszionáriusként Írországban ‒ jutott el a mindenszentek és a halottak napja ünnepe az írekhez, akiknél a kereszténység és a kelta pogány hagyományok jól kiegészítették egymást. Az ősi druida hit jól megfért az új tanításokkal, és egészen addig virágzott, míg az angol hódítók el nem foglalták Írországot. Írországban adta magát a párhuzam: így lett az ünnepet megelőző nap, az ünnep előestéje az angolszász kereszténységben All Hallow’s Eve (mindenszentek éjszakája), vagyis Halloween, melynek szokásai az ősi kelta hitvilágot idézik. Így aztán minden mennyben, és minden purgatóriumban található lélek számára volt immáron megfelelő ünnep.

Mi legyen a meg nem érkezett lelkekkel?

Az ír katolikus földműves parasztoknak a meg nem érkezett, pokolban tengődő lelkekre is gondjuk volt. Tekintettel az egyébként is meglévő analógiára vált szokássá, hogy edényeket, lábasokat döngetnek, ütögetnek ezen a napon, tudatva az elkárhozott lelkekkel, hogy nem felejtkeztek meg róluk sem. A népi gondolkodás joggal vetette föl ugyanis a kérdést: ha a mennyben és a purgatóriumban lévőket ünnepeljük, vajon nem veszik-e zokon ezt mindazok, akik nem kerülhettek be a paradicsomba? A pogány népi elemek e ponton fonódtak össze a keresztény hagyománnyal. Az ír katolikus egyház értelemszerűen nem támogathatta a pogány színezetű megemlékezést, így az nem is kerülhetett be a kalendáriumba.

De honnan a jelmezek?

Az, hogy halloween napján ijesztő jelmezeket öltsünk, egyáltalán nem ír hagyomány. Ez a szokás sokkal inkább a 14-15. századi Franciaországba nyúlik vissza Augustine Thompson egyháztörténész, domonkos szerzetes szerint. A késő középkori Európában ugyanis egymást érték a bubópestis járványok, más néven a Fekete Halál, ami megtizedelte a népességet. A korabeli vallásos ember tehát félelemmel teli borzongással, ugyanakkor megújuló érdeklődéssel fordult a túlvilág felé.

A katolikus egyház számára ebben az időszakban halottak napján engedélyezett volt több mise megtartása is, és a művészi ábrázolások legkedveltebb témája is a halál lett. Ezek az alkotások „danse macabre”, avagy „haláltánc” néven ismertek, ami a korabeli misztériumjátékok, az angol és francia területeken kialakult liturgikus drámáknak is kedvelt témája volt. A misztériumjáték alapvetően a városi polgárság műfaja volt. Előfordult, hogy halottak napján valóságosan is sor került a haláltánc bemutatására. Az emberek ‒ nézők is ‒ különböző jelmezeket öltöttek, amellyel az élet sokféleségét kívánták megjeleníteni.

A franciák tehát a halottak napján öltöztek fel, nem pedig halloweenkor, míg az írek, akik megünnepelték halloween napját, egyáltalán nem öltöztek be. Hogy a két szokás mégis miként keveredett és olvadt egybe, talán az első észak-amerikai brit gyarmatosítás idejére, az 1700-as évekre vezethető vissza, amikor az ír és a francia katolikusok egymással kezdtek házasodni. Az ír szokások hangsúlyos pokolmotívuma a francia álarcos-jelmezes szokásokat még hátborzongatóbbá tette.

Bernt Notke: Haláltánc, Szent Miklós-templom, Tallinn
Wikipedia

Angolszász vonatkozások avagy Jakab király és a halloween, mint Pilátus és a Credo?

Nem gondolnánk, de még I. Jakab királynak is van köze halloweenhez. Az 1500-as és 1700-as évek közötti Angliában a katolikusoknak ugyanis nem voltak törvényes jogaik. Nem tölthettek be hivatali posztot, ám bírságot, börtönbüntetést és súlyos adókat szabtak ki rájuk, és több száz pap halt mártírhalált. Az angol katolikusok alkalmanként ellenálltak, olykor kifejezetten kevéssé megfontolt módon. A lőporos összeesküvés néven elhíresült próbálkozás I. Jakab, illetve a teljes parlament puskaporral való felrobbantásának terve volt. Ez a merénylet az elnyomás elleni katolikus felkelés kirobbanására lett volna hivatott. Azonban a terv meghiúsult: 1605. november 5-én elfogták a puskaport őrző Guy Fawkest. A korona hívei még az összeesküvés leleplezésének napján arra biztatták London lakosait, hogy gyújtsanak örömtüzeket annak örömére, hogy a király megmenekült.

Az örömtüzek éjszakájának szokása , amikor egész éjszakás mulatságot tartottak, Fawkesnek öltöztek, később pedig egy bábút öltöztettek be és égettek el. Az ünnep az első angol telepesekkel érkezett az amerikai gyarmatokra. Mire kitört az amerikai függetlenségi háború, Guy Fawkes és a lőporos összeesküvés története régen feledésbe merült, viszont az éjszakai mulatság túl jó mókának bizonyult ahhoz, hogy lemondjanak róla, így tulajdonképpen október 31-én éledt újjá a szokás, vagyis az írfrancia jelmezes ünnepségen. Ez a két történet is egymásra csúszott, és közös hagyományként élt tovább.

Mi is akkor a halloween egészen pontosan?

A fentiek értelmében különféle bevándorlók különféle szokásainak és hagyományainak keveredése tehát mindaz, amit mi halloweenként ismerünk, és amely ünnep az 1800-as évek elejére megvetette a lábát az Egyesült Államokban ‒ nyugtázza Augustine Thompson teológia- és egyháztörténelem-professzor is. A halloween a mai napig valójában idegen ünnepnek számít Európában, de még azokban az országokban is, ahonnan pedig azok a bizonyos szokások származnak.

Na de mi a helyzet a boszorkányokkal?

Őket egészen pontosan az üdvözlőlap-gyártás keverte a képbe egészen későn, a 19. században. A halloween már eleve hátborzongató volt, szóval piaci alapon egyértelmű volt, hogy a boszorkányoknak is a bizniszben a helye ‒ írja Thomson a Crossroads amerikai hírportál oldalán. Noha a halloweeni üdvözlőkártyák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a boszorkányok végül maradtak, és egy új iparág fundamentumává avanzsáltak.

Üdvözlőkártya az 1800-as évek végéről, háziasszonyok boszorkány jelmezben
Pinterest

És a töklámpások

Ugyanez a történet a töklámpásokkal (jack-o’-lanterns), amik valamikor az 1800-as évek végén kerültek be a képbe a Brit szigetekről, ahonnan szintén a bevándorlók vitték el a hagyományt Észak-Amerikába. Az eredetileg tarlórépából, takarmányrépából vagy céklából készített, néha arcokkal kifaragott lámpások az ősi kelta szüreti ünnepségek szerves részét képezték. A gael Samhain fesztiválok szereplői voltak ugyanis Írországban és a skót felföldön, és többféle célt is szolgáltak, többek között hogy a mulatozás éjszakáján megvilágítsák az utat, másrészt hogy szellemeket, tündéreket, lidérceket és egyéb alvilági lényeket szimbolizálva megvédjék azoktól az embereket és otthonaikat. A tarlórépát Amerikában aztán felváltotta a sütőtök, mivel szélesebb körben volt hozzáférhető, nagyobb, és könnyebben faragható. A kifejezés átvétele a faragott tökökre az amerikai angol nyelvben 1834-ben jelenik meg, halloweenhoz való kapcsolódását pedig 1866-ban jegyezték föl először. Itt a faragott sütőtök alapvetően az aratási idényhez kötődött, jóval azelőtt, hogy a halloween jelképévé vált volna.

Hagyományos ír lámpás az írországi Museum of Country Life-ban
Wikimedia Commons

A név eredete

Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lanter nevű részeges kovácsról kapta. A részeges Jacket egy napon az ördög magával hívta. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon elérte, hogy az ördög felmásszon egy fára, aminek oldalára aztán egy keresztet rajzolt, amitől az ördög a legjobban félt. Nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg meg nem ígérte, soha többé nem fogja kísérteni a lelkét, ha végre leengedi őt. Amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe részeges és bűnös élete miatt nem engedték be, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Végül az ördög mégis megszánta, és egy izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit Jack egy marharépába tett, hogy világítson nyugtalan lelkének. Azóta Jack lelke ennek a marharépa lámpácskának a fényénél keresi a megnyugvását.

Saját hagyományok

Ha jelmezbe nem is öltöztünk soha, és tököt (répát) sem faragtunk, hazai népszokásaink is bővelkednek a halottakkal való kapcsolattartás izgalmas hagyományaiban.

A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe, osztogatják. Az Ipoly menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, az otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. Régebben figyelték, kinek ég előbb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az hal meg előbb a családban.

Pixabay

A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak. Csallóközben is így jártak el, nehogy a halottak hazalátogassanak. Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.” A Tápió menti falvakban egy tál ételt tettek az asztalra a halott számára. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda. Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Nagymagyaron mindenszentekkor volt a legényvásár. Itt kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel.

Mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a néphit szerint a templomban a halottak miséznek. A Gyimes-völgyben így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy a hóttaké.” Van, ahol a sírokra is tesznek élelmet, például Topolyán, Ipolyhídvégen halottak napján a közeli rokonság együtt fogyasztotta el az ebédet, majd kimentek a temetőbe és gyertyát gyújtottak az elhunytak tiszteletére.

Most adásban
Rendhagyó húsvéti zenei összeállítás 8.
Ezt követő adásaink